2024. március 29., péntek

„Oda kell figyelni rájuk”

Tegnap véget ért Óbecsén az LI. Középiskolások Művészeti Vetélkedője

A beszédművészeti és az irodalmi vetélkedő legjobbjai, a megzenésített versek győztes előadója, a legjobb kisfilm szerzője, valamint a Középiskolások Népművészeti Vetélkedőjének (KNV) az első helyezettjei is bemutatták tehetségüket tegnap délelőtt Óbecsén, a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének 51. gálaműsorán. A Középiskolások Színművészeti Vetélkedőjének nyertes, azaz a zentai Magyar Kamaraszínház diákszínjátszóinak Óz, a nagy varázsló című, Virág György és Dévai Zoltán rendezte előadását szombaton mutatták be a diákok az óbecsei közönségnek.

A tegnapi gálaműsort Antal Szilárd, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja nyitotta meg, és érdeklődésünkre elmondta: csodálatos élmény volt végighallgatni a tehetséges fiatalok produkcióit.

– Oda kell figyelni ezekre a fiatalokra. A középiskolások már rendelkeznek olyan szenzibilitással, hogy értik és érzik a világot, és rajtuk keresztül mi is sokat tanulhatunk róla. Minden látott produkció kitűnő volt – hallhattuk az Újvidéki Művészeti Akadémia tanárától.

A péntek délutáni, beszédművészeti versenynap után szombaton egész nap dolgozott a Csík Mónika, Jódal Kálmán és Fehér Dorottya összetételű zsűri. Csík Mónika költőnél, írónál, lapunk munkatársánál érdeklődtünk afelől, mi jellemezte a középiskolás tollforgatók alkotásait.

– Az írásaik alapján úgy tűnik, hogy a publicisztika és az értekező próza az a műfaj, amelyeknek a keretében a legjobban tudnak szólni azokról a dolgokról, amelyek foglalkoztatják őket – ezek nemcsak a pályaválasztáshoz vagy az önértékeléshez kapcsolódó problémák, hanem közéleti, politikai események is. Ezekben a műfajokban olyan fajsúlyos alkotásokat hallhattunk, amelyekből kitűnik, hogy a diákoknak terápiaként is nagyon fontos az írás. Erre persze a vers és a kispróza is lehetőséget ad, de művészi jellegük miatt bennük rejtettebben jelennek meg ezek a témák – hallottuk Csík Mónikától.

A tegnapi gálaműsor végén a dobogósok és különdíjasok is átvették a díjaikat.

A BESZÉDMŰVÉSZETI VETÉLKEDŐ EREDMÉNYEI

Versmondás

1 – Hoffmann Dorina, Közgazdasági és Kereskedelmi Középiskola, Zenta

2 – Szabó Regina, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Szabadka

3 – Dupák Fanni, Zentai Gimnázium, Zenta

Malomfesztivál-különdíj: Németh Imre és Dimitrov Nikoleta

Prózamondás

1 – Varga Nikoletta, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta

2 – Greguss Lilla, Svetozar Marković Gimnázium, Szabadka,

3 – Cakó Eszter, Egészségügyi Középiskola, Zenta

Drámai monológ

1 – Hodik Annabella, Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola, Topolya

2 – Kakas Klaudia, Egészségügyi Középiskola, Szabadka

3 – Bagi Natália, Április 7. Egészségügyi Középiskola, Újvidék

Népmesemondás

1 – Balley Ingrid, Horváth Mihály Gimnázium, Szentes

2 (megosztott) – Fodor Máté, Politechnikai Iskola, Szabadka

2 (megosztott) – Kovács Dominika, Egészségügyi Középiskola, Zenta

Megzenésített versek

1 – Molnár Aliz, Zeneiskola, Szabadka

2 – Borbély Jácint, Becsei Szilveszter, Turkály Kristóf, Zeneiskola, Szabadka

Malomfesztivál-különdíj: Molnár Aliz

AZ IRODALMI VETÉLKEDŐ EREDMÉNYEI

Vers

1. Törteli Réka, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta

2. Dimitrov Nikoletta, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Szabadka

3. Kovács Dávid, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Szabadka

Malomfesztivál-különdíj: Varga Csilla, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Szabadka

Novella

1. Juhász Rebeka, Svetozar Marković Gimnázium, Szabadka

2. Szögi Klaudia, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Szabadka

3. Sőreg Enikő, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta

Híd-különdíj:

-Bicskei Armand, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Szabadka,

-Fehér Zsolt, Gimnázium, Óbecse

-Gusztony Endre, Svetozar Marković Gimnázium, Újvidék

Publicisztika

1. Nyilas Orsolya, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta

2. Csuvik Anita, Zentai Gimnázium, Zenta

3. Buzási Annamária, Mihajlo Pupin Villamossági Középiskola, Újvidék

Különdíj: Vajda Stella, Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Szabadka

Értekező próza:

1. Erdélyi Lenke, Svetozar Marković Gimnázium, Szabadka

2. Horák László, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta

3. Szűcs Dóra, Svetozar Marković Gimnázium, Szabadka

Különdíj: Rontó Martin, Nagybecskereki Gimnázium, Nagybecskerek

Humoreszk

1. Tóth Ugyonka Krisztina, Svetozar Marković Gimnázium, Szabadka

2. Szerda Mária Réka, Gimnázium, Óbecse

3. Tóth Szilárd, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta

Slam poetry:

1. Tóth Johanna, Egészségügyi Középiskola, Szabadka

2. Kiss Edvárd, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta

3. Hoffman Dávid, Nikola Tesla Villamossági és Építészeti Középiskola, Nagybecskerek

Malomfeszt különdíja: Gulyás Viktória, Nagybecskereki Gimnázium, Nagybecskerek.