2024. március 29., péntek
NAGYSZÜNET

Mindennek eljön a maga ideje

Türelmetlenek vagyunk a gyerekekkel. Biztos ez a rohanó világ és az az érzés, hogy minél előbb, minél gyorsabban valósítsunk meg dolgokat, meg hogy ne szalasszuk el az alkalmat. De a gyerekek fejlődésében, érésében nincs siettetés, illetve ha mégis, akkor később biztos megfizetjük majd az árát.
Belátom, hogy aggasztó lehet azt látni, hogy más iskolákban, más városokban, másik tanítónál a gyerekek novemberre ismerik a betűket, félévre olvasnak, a mienk meg még tavasszal is összekeveri egyiket a másikkal, az írottat a nyomtatottal. Ehhez még a gyermekfejlődéstanban való jártasság sem kell, hogy az ember átgondolja, egy ember életében mekkora jelentősége van két-három hónapnak… Egy életpálya hosszát figyelembe véve annak a jelentősége, hogy hét-, hét és fél vagy nyolcévesen kezd folyékonyan írni-olvasni a gyerekünk, teljesen eltörpül. Az íráskészség és az olvasás kialakulása egyébként is szorosan összekapcsolódik a gyerekek egyéni érésének menetével. Vagyis, nemcsak értelmetlen, esetenként káros is lehet siettetni, a gyerek természetes érésének ellenében erőltetni valamit, amire amúgy a kisdiák hamarosan éretté válik. Onnantól pedig minden megy, mint a karikacsapás. Ha nem vagyunk türelmetlenek, ha nem erőltetjük.
A szakemberek szerint az írás, olvasás, számolás elsajátításának lehetősége (nemcsak ez, hanem minden egyéb készség, mint például a szobatisztaság) szoros összhangban van a gyerekek mozgásfejlődésével. Ezért aki segíteni szeretné a gyerekek készségfejlődését, a korai években elsősorban a szabad játék és mozgás lehetőségét biztosítja a számára. Való igaz, a mai világban ez nem egyszerű, de akinek kisgyereke van, akkor tesz a legtöbbet a későbbi „életben való beválásért”, ha hosszadalmas fejlesztőzés (foglalkoztató füzetek, írásgyakorlás stb.) helyett kiviszi a játszótérre szaladgálni a többi gyerekkel. Persze semmi baj azzal, ha a kicsi szívesen dolgozgat magától, érdeklik a betűk, számok, vonalvezetés, csöndes téli estéken semmi akadálya ennek. De a mozgás, futkározás, homokban fetrengés, bukfencezés az, ami valóban segíteni fogja a gyereket.
Középiskolákban általános probléma, hogy a tanulók egy része számára a heti két testnevelésóra felér egy kínzással. Ezt is valahol kisgyerekkorban kell elkezdeni, hogy a mozgás öröm legyen, egy kikapcsolódás, ahol le lehet vezetni a felgyülemlett feszültséget. Nem az a cél, hogy mindenkiből élsportoló legyen, de kisgyerekként a szabad levegőn való kötetlen szaladgálás, később a különféle sportágak kipróbálása, a barátokkal bicajozás, görkorizás, labdázás nemcsak a tanulás sikerességének lehetőségét növeli, hanem olyan emberré nevel, aki számára létkérdés a mozgás.
Az biztos, hogy a készségfejlődést, mint amilyen az írás, olvasás, számolás, erőltetni nem lehet, előrehozni nincs értelme. Meg lehet viszont hozzá adni az alapokat, és akkor biztosak lehetünk benne, hogy mindent megtettünk, ami a sikeres elsajátításához kell. A jelszó tehát a türelem. Amikor az iskola-előkészítős gyerekek szülei azt kérdezik tőlem, mit tehetnek, hogy felkészültebben kezdjék a gyerekek az iskolát, akkor is mindig azt mondom, arra hívom fel a figyelmet, hogy semmi különöset. Csak hagyják a gyerekeket játszani kedvük szerint, és szaladgálni naphosszat. A többi majd kialakul, hiszen a gyerekek fejlődnek, érnek, de ez nem egyszerre mutatkozik meg mindenkinél. Lesz, aki előbb, lesz, aki később jut el arra a pontra, hogy biztosan felismeri a betűket, össze tudja őket olvasni, le tudja őket írni. Ismétlem, annak semmi jelentősége nincs, hogy az január vagy március vagy esetleg a következő tanév szeptembere lesz.