2024. április 16., kedd

Iszlám és orbánizmus - majális Ausztriában

Az iszlám, illetve az orbánizmus felé fordulás volt a május elsejei politikai rendezvények középpontjában Ausztriában. A koalíciós partner szélsőjobb vezetője azzal vádolta a Szociáldemokraták elnökét, hogy egy iszlám pártot vezet, valamint szemére vetette a kormányzásuk alatt elkövetett hibákat.

- Ez az ember nagyon rosszat tett az országnak, de ígérem, hogy kijavítjuk azokat a károkat, amiket szociáldemokraták okozta – hangoztatta Heinz-Christian Strache, a Szabadságpárt elnöke a linzi rendezvényükön.

A Szociáldemokraták Bécsben ünnepeltek. Christian Kern szerint a demokrácia liberális és illiberális modelljei közül Ausztria egyre inkább az orbáni illiberális modell felé tolódik.

Beszédében kifejtette, hogy a politikában vannak különbségek. Van olyan kormány, amelyik a nagy támogatói érdekeit szolgálja ki, és van olyan kormány, amelyik a többség érdekét tartja szem előtt.

Az SPÖ vezetője hangsúlyozta, hogy ők egy korrektebb és kiegyensúlyozottabb világért dolgoznak.