2024. március 29., péntek

Bácskossuthfalvi Sulisztárok

Pénteken este volt a bácskossuthfalvi Id. Kovács Gyula Általános Iskola Sulisztár elnevezésű, népszerű művészeti diákvetélkedője. Ezúttal 6 kategóriában 20 egyéni és csoportos produkció mutatkozott be – tudtuk meg Mészáros Boglárka zenetanártól, a rendezvény főszervezőjétől.

A fellépők és a rendezvény közreműködőinek csoportképe az eredményhirdetés után (Fábrik Dávid felvétele)

A fellépők és a rendezvény közreműködőinek csoportképe az eredményhirdetés után (Fábrik Dávid felvétele)

– Harmadik alkalommal szerveztük meg a versenyt ilyen formában, hogy a zenei műfajokra fókuszálva az ének kategória mellett a gyerekek táncolnak, hangszeres produkciókat adnak elő, de szavalnak is. A fellépők többféle jutalomban részesültek, ennek egy részéről az iskola gondoskodott. Nagyon jóleső érzés számomra is, hogy több cég, vállalkozó és magánszemély támogatott bennünket. Ez azt jelenti, hogy az idén igazán szép díjakat kaptak a legügyesebbek, de valamennyi bátor fellépő ajándékcsomagot vehetett át. Hagyomány szintén, hogy a végeredmény nemcsak a zsűri döntésétől függött, hanem a közönségszavazatokat összeszámolva is győztest hirdettünk. A befolyt összegből pedig az a ballagónk részesül jutalomban, aki zenei téren a legeredményesebb teljesítményt nyújtotta az iskolaévben – zárta a gondolatait az iskola zenetanárnője.