2024. március 29., péntek

Kiszárad a csókai Nagygödör?

Továbbra is kritikusan alacsony a horgásztó vízszintje
Továbbra is kritikusan alacsony a Nagygödör vízszintje (Gergely József felvétele)

Továbbra is kritikusan alacsony a Nagygödör vízszintje (Gergely József felvétele)

Sem az Aranka Sporthorgászok Egyesülete, sem pedig a Csóka Környezetvédő Egyesület nem kap idén támogatást a civil szervezeteknek és egyesületeknek szétosztott pénzből, holott az előző években az önkormányzat támogatta a két szervezet akcióit és rendezvényeit. Amint azt Nedeljko Kolundžija, a két civil szervezet elnöke elmondta, a korábbi években kapott támogatássokkal idejében és rendre elszámoltak. A pénzből a Nagygödör horgásztóhoz kötődő rendezvényeket, minden korosztályt megmozgató és tömeges versenyeket, környezetszépítő akciókat szerveztek a csókaiak kedvelt kirándulóhelyén. Érthetetlen, hogy mindezt nem méltányolja a haladó párti többségű helyi vezetőség.

– A két civil szervezet elnökeként levélben fordultam a község polgármesteréhez, Gyömbér Stanához, hogy indokolja meg az önkormányzat döntését, amely szerint idén a civil szervezeteknek, művelődési és sportegyesületeknek szétosztásra kerülő 9 millió dinárból miért nem kaphatott támogatást a két egyesület. A Nagygödör problémája kapcsán – tavaly nyár óta nem pumpáznak vizet a tóba, amely félő, hogy idén nyárra kiszárad – petíció aláírását kezdeményeztük, hogy az önkormányzat hatáskörébe tartozó Nagygödörben állítsák vissza a korábbi vízszintet. A polgári kezdeményezést sokan aláírták, valamennyi vizet pumpáztak is a Nagygödörbe, de a nyári hőség miatt ez csak arra volt elegendő, hogy az elpárolgott mennyiséget részben pótolja. A víz szintje továbbra is kritikusan alacsony, ami veszélyezteti a tó élővilágát. Félő, hogy a rendezett, részben bekerített, fásított, padokkal ellátott oázis ismét szemétgödörré degradálódik, mint amilyen volt, mielőtt civil kezdeményezésre, a korábbi önkormányzat hathatós támogatásával rendezett környezetté, élővízzé alakítottuk át a Nagygödröt, amely a fokozottan védett mocsári teknős és számos más kétéltű, hüllő és halfaj élőhelye – mondta a Nagygödör sorsáért aggódó két civil szervezet vezetője, Nedeljko Kolundžija.

A környezetvédők és a horgászegyesület levelére Gyömbér Stana polgármester a következő választ küldte: „Értesítem önöket, hogy a község területén tevékenykedő polgárok egyesületeinek folyósítható eszközök szerények és korlátozottak, ezért a támogatási kérelmeket elbíráló bizottságnak nagyon nehéz feladata volt. Ami a Nagygödört illeti, Csóka község a felhatalmazásból eredően a törvényes keretek között minden szükséges intézkedést megtesz. A közterületek zöldövezeteinek fenntartását, rendezését az önkormányzat hamarosan közmunkák révén biztosítja, az élővilág monitorozására, az akvakultúra és a biocönózis szakmai felügyeletére pedig megfelelő szakembert alkalmaz. A Nagygödör továbbra is elérhető lesz a község minden polgára számára.”

A napokban lekaszálták a tó körüli füvet és összeszedték a szemetet. A Nagygödörbe folyik a közeli utcai kút vize, de ez csak arra elegendő, hogy részben pótolja a kipárolgó vízmennyiséget, ezért továbbra is nagyon alacsony a víz szintje.