2024. április 16., kedd

Útjavítás, csatornaépítés, lámpatestek…

Adán az I. helyi közösség 13 millió dinárból gazdálkodik az idén is
Némely utcákat újraaszfaltoznak (Csincsik Zsolt felvétele)

Némely utcákat újraaszfaltoznak (Csincsik Zsolt felvétele)

Az adai I. helyi közösség tanácsa úgy döntött, hogy ebben az esztendőben több helyen végez út- és járdajavítást, folytatja a szennyvízcsatorna-hálózat építését az önkormányzattal közösen, új lámpatesteket vásárol az utcai világításhoz, rendben tartja a zöldfelületeket, valamint támogatja a sportegyesületeket, civil szervezeteket és a helyi oktatási intézményeket. Gecse István helyi közösségi titkár elmondta, hogy az I. helyi közösség az elmúlt években 12–13 millió dinárból gazdálkodott, és a 2018-as költségvetést is 13 millió dinárban határozták meg.

– Az utcák újraaszfaltozására 3,5 millió dinárt irányoztunk elő. A November 29. utcában újraaszfaltozzuk a Boris Kidrič és a Moša Pijade közötti útszakaszt, valamint a Pajo Radosavljević utca egyik szakaszát, a Žarko Zrenjanin utcától az IBA cégig, illetve a Nikola Tesla utcának az I. helyi közösség területén lévő részét. A tanácsnak van ugyanis egy döntése, hogy csak ott aszfaltozzuk újra az utat, ahol ez szükséges, és már ki van építve a szennyvízcsatorna is, hogy utána ne kelljen fúrni. Az újraaszfaltozásra már zajlik a közbeszerzés, a pénz pedig megvan a folyószámlán – magyarázta Gecse István. – Tavaly a Standard kommunális közvállalattal közösen kiépítettük a járdát a postával szembeni parkon keresztül. A park melletti járda nagyon rossz állapotban van, ezért újraaszfaltoznánk a katolikus templomtól az egykori komitét épületéig, akárcsak az emlékmű előtti teret és parkolót. Ezek a munkálatok majd félmillió dinárba kerülnek. A városközpont karbantartása a kommunális közvállalat hatáskörébe tartozik, ezért megbeszéltük az igazgatóval, hogy közösen megvennénk a lapokat, és rendbe tennénk az emlékmű talpazatát, amelyről sok márványlap levált. Továbbá folytatnánk a járda kiépítését az útig. A közvállalat igazgatója elvállalta, hogy a közlekedési felügyelőséghez fordul, hogy ott is jelöljenek ki gyalogátkelőhelyet. Így a gyalogosok a parknál átmehetnének a postára és a pékhez, és nem kellene elmenniük a jelzőlámpáig.

– A szennyvízcsatorna-hálózat építésére az idén is 3,5 millió dinárt terveztünk. Ennek egy kicsit akadozik a megvalósítása, mivel néhány évvel ezelőtt még minden évben magunk építhettük a csatornát. A legújabb törvények szerint ezt csak az önkormányzattal közösen végezhetjük, de még nem jutottunk egyetértésre, hogy ki és mit fizet a közösből. Reméljük, hogy az idén lesz előrelépés, mert vannak igények a Rade Popović és a Mihajlo Pupin utcában, ahol szűkek az utcák és kicsik a porták, és a lakosság már nagyon kérte a csatornát.

– Az utcai közvilágításra 1,5 millió dinárt különítünk el. Ennek a karbantartása most már az önkormányzat hatáskörébe tartozik, ellenben több helyről jelentették a lakosok, és mi is megbizonyosodtunk róla, hogy nincs eléggé kivilágítva az utca. Ezért terveztük 30 lámpatest vásárlását, amit a helyi közösség fog kifizetni – közölte Gecse István, aki hozzátette: a zöldfelületek és a hat játszótér karbantartására 1 millió dinárt irányoztak elő. Továbbá az önkormányzaton keresztül 520 000 dinárral támogatják a sportegyesületeket, 300 000 dinárral a művelődési és civil szervezeteket, 400 000 dinárral az iskolákat és 300 000 dinárral az óvodát, illetve 150 000 dinárral részt vesznek a népkonyha üzemeltetésében.