2024. március 29., péntek

Miért éppen Topolya?

Püspökladányból a fél világon át Topolyára – Bemutatjuk G. Nagy Lilla Imolát, aki könyvet írt a Délvidék titkairól

Napjaink egyik sajnálatos, mégis nagyon gyakori jelensége az elvándorlás. Nemcsak hazánkban, hanem Európa számos országában, szinte kivétel nélkül nagy méreteket öltött, és jóformán minden családot érint valamilyen módon. A fiatalság a jobb élet, a kecsegtető munkalehetőség, a magasabb fizetés, és sok más reményében meghozza azt a nehéz döntést, amitől az élete nagy fordulatát várja, és elhagyja a szülőföldjét. Van, aki nem tervezi a visszatérést, és persze olyanok is vannak, akik már az indulásuk pillanatában tudják, vissza fognak jönni.

A Topolyai Téli Esték keretében tartott előadásán (Sihelnik József felvétele)

A Topolyai Téli Esték keretében tartott előadásán (Sihelnik József felvétele)

Akkor, amikor a fiatalok többsége elfele igyekszik innen, akár Magyarországra, akár valamelyik nyugat-európai országba, vagy akár a tengeren túlra, valaki mégis úgy gondolja, hogy itt, a poros kis Bácskában, Vajdaságban szeretne letelepedni a lehetőségeket kínáló nagyvilág helyett.

G. Nagy Lilla Imola útja Magyarországról, Püspökladányból indult, hogy aztán kanyargós utakat írva, a világ nagyvárosai után Topolyára érkezzen. Ezt nekünk, topolyaiaknak mindenképp sikerként kell elkönyvelnünk, mikor magunk körül széttekintve azt látjuk, hogy egyre többen hagyják el a városunkat. És akkor jön valaki, aki elégedett azzal, amivel annyian elégedetlenek.

Imola több évig a modellszakmában dolgozott. Párjával, Kovács Alfréddal együtt járta a világ nagyvárosait, látta azokat a helyeket, amelyeket a legtöbben csak a katalógusok képeiről, vagy a televízióból ismernek. Joggal nevezhetjük őt világlátott embernek, aki több idegen nyelvet is beszél, köztük anyanyelvi szinten olaszul. Ilyen készségekkel a világ nyitva áll bárki előtt. Természetes tehát, hogy felmerül bennünk a kérdés: Miért éppen Topolya?

G. Nagy Lilla Imola több évig dolgozott modellként (Kovács Alfréd felvétele)

G. Nagy Lilla Imola több évig dolgozott modellként (Kovács Alfréd felvétele)

Voltak vajdasági ismerőseitek? Jártál gyermekkorodban itt?

- Erdélybe jártunk sokat a családdal, a Délvidékről viszonylag keveset tudtam. Annak ellenére, hogy édesanyám már a kilencvenes években, az Országház alelnökeként többször is beszélt a délvidéki magyarság helyzetéről és az itt történtekről, én azt sem tudtam, hol van Topolya. Gyermekként nem érdekelt a politika, iskolában pedig nem nagyon foglalkoztunk a határon túli magyarság kérdéseivel. Miután megismertem a páromat, aki topolyai származású, édesapám egyre többet mesélt nekem a Délvidékről.

Modellként dolgoztál. Bejártad a világot. Ezek után mégis úgy döntöttél, hogy Topolyán állapodsz meg. Hogyan jutottál erre a döntésre?

- Mikor Alfrédot megismertem, már öt éve külföldön voltam. Nagy családban nőttem fel, öten vagyunk testvérek, sosem szerettem az egyedüllétet. Honvágyam volt, de ekkor kezdődtek csak a nagy utazások. Dolgoztunk Isztambulban, Londonban, Kínában, Párizsban és Amerikában is. Az embernek tapasztalata kell, hogy legyen, hogy véleményt mondjon a dolgokról. Én nem a tévés hírekben láttam, hanem személyesen tapasztaltam meg, milyen a külföldi élet. Amerikában sem az van, amit a romantikus filmekben látunk. A valóság ettől igen távol áll. Külföldön megváltozik az ember lelkülete. Mikor ebbe a körforgásba belekerülünk, észre sem vesszük, hogy minden, amire a drága időnket pazaroljuk, hiábavaló, valójában nincs szükségünk azokra az örömforrásokra. Én itt, a Délvidéken, a természetközeli élethez visszatérve leltem meg a boldogságomat. A mindennapi örömöm a hegedülésben, egy sétában, vagy a barátokkal eltöltött pillanatokban találom meg. Milyen régen megírta már Seneca is: „Nem az a szegény, akinek csak kevese van, hanem aki többre vágyik.” Az emberek itt nem is tudják, milyen jó életük van, régen a paraszt ember megteremtett magának mindent, semmiben nem szenvedett hiányt. A kiskertemben megtermelem a vegyszermentes zöldségeket, a hormonmentes tojások, amit a tyúkjaim tojnak, Milánóban napi tíz euró kiadást jelentettek. A hazug hírekkel elérték, hogy egy olyan világba vágyakozunk, ami nem létezik. Az igazi gazdagság szegénységnek és szégyennek van feltüntetve, mi pedig a nyomorról álmodozunk.

A zene is régóta része az életének (Kovács Alfréd felvétele)

A zene is régóta része az életének (Kovács Alfréd felvétele)

Egy ismeretlen városba kerültél. Bizonyára akadtak nehézségeid az elején. Mennyire tudtál beilleszkedni?

- Szerencsére nem volt nehéz a beilleszkedés, a délvidéki magyarok vendégszeretőek. Nagy örömmel fogadják, hogy az ő sorsuk egy kívülállót érdekel. Annyi nehézségem van, hogy nem beszélek szerbül. Topolya zömében magyarlakta település, és azt gondoltam, hogy a boltokban és más helyeken is beszélnek magyarul, sajnos ennek az ellenkezőjét tapasztalom nap mint nap.

Korábban nem ismerted Vajdaságot. Az itt töltött évek után hogyan vélekedsz? Sikerült megismerni?

- A környéket bejárva megdöbbenve tapasztaltam a számomra ismeretlen terület gazdagságát. Legutóbb a doroszlói Szentkútnál jártunk, melyet a Délvidék Csíksomlyójának is lehetne nevezni, az itteni magyarság legnagyobb búcsújáró helye, leglátogatottabb Mária-kegyhelye. Az Árpádok korában bajkút néven emlegették és számos csodás gyógyulás kötődik a nevéhez. A közeljövőben a szerémségi borvidékre szeretnék ellátogatni, ami Európa egyik legrégibb borvidéke. A tokaji borkultúra gyökereit is itt kell keressük. Egyik borkülönlegessége a Bermet, még a Titanic itallapján is szerepelt. Meglepődve tapasztaltam, hogy sajnos a fiatalok többsége egyáltalán nem értékeli a hazáját. Talán, mert legtöbbjük nem is ismeri azt, nem tudják micsoda kincseket rejt a Délvidék, és a gondolkodással is nagy baj van. Boldogságunkat csupán külsőségekben keressük, úgy látom, egyre nő azok száma, akik szomorúan kezdik a reggelt. Ady Endre sorai jutnak eszembe: „Csodák kellenek. Csodák. Jobban, mint valaha.” Békés lelkülettel szeretném a gyönyörű Délvidék hírét vinni a világba. Fontos a múltunk ismerete. Ahogy én is saját családtörténetem kutatása közben olyan titkokra találtam, amire büszke lehetek, mindenki ilyen örömökre és izgalmakra lelhet. Ahhoz, hogy megértsük önmagunkat, ismernünk kell a múltunkat.

Írtál egy könyvet, amelynek címe: Délvidék titkai. Mi ösztönzött arra, hogy megírd ezt a könyvet?

- Régóta terveztem, hogy megírom a fiataloknak a külföldi élet során szerzett tapasztalataimat. Egy családi ebéd alkalmával kezembe kaptam egy füzetet, párom dédnagyapjának, Bosánszki Ferencnek a levei voltak benne, melyeket az újvidéki börtönből írt családjának, mielőtt még Goli otokra vitték volna. A levelekben olvasottak hatására elkezdtem kutatni a múlt eseményeit. Megpróbálom ebben a könyvben visszaadni, amire az élet engem megtanított, hogy ha elhagyjuk hazánkat, minden anyagi jólét ellenére elveszettek és magányosak leszünk. Ebben a kegyetlenül materializált világban nem vesszük már észre, hogy valójában gyönyörű helyen élünk, páratlan természeti kincsekkel. A Délvidék titkai című könyv azért született, hogy a szülőföldünkről, a nyelvünkről, a szokásainkról, a nagyapáink, dédapáink életéről tegyen tanúbizonyságot.

A kutatómunkád során találkozhattál olyan tényekkel, amelyeket nem könnyű feldolgozni. Milyen hatással volt ez rád?

- Amikor édesapám elmesélte, hogy itt negyvenezer ártatlan embert megöltek, először talán fel sem tudtam fogni. A kutatás és az írás folyamatai közben, ahogy mélyítettem az ismereteimet a Délvidéken történt tragédiákkal kapcsolatban, egyre több személyes történetet hallottam, eggyé váltam a fájdalommal. Sokszor olyan lelki állapotba kerültem, hogy lehetetlennek tűnt a munkám befejezése. Nem gondoltam, hogy ennyire mélyen érintenek majd a történtek. Goli otokról magyar nyelven alig találtam valamit. Az olaszok viszont sokat írtak róla, és mivel anyanyelvi szinten beszélem az olasz nyelvet, ezekből az írásokból rengeteg új információt, részletet megtudtam. Beszéltem olyan idős emberekkel, akiknek a szülei áldozatul estek a mészárlások idején. Eleinte tartottam attól, hogy a bennük élő mély fájdalom miatt nehezen nyílnak meg egy idegen előtt. Ennek ellenére azt tapasztaltam, hogy több évtizedes hallgatás után mesélnek, elmondták azt, amit annyi ideig magukban kellett tartani, megkönnyebbültek.

Mik a terveid, terveitek a jövőre nézve? Várható-e egy újabb könyv?

- A Délvidék titkai könyvem első kiadása már megjelent, egy hónap alatt el is vitték. A második kiadás a nyomdában van, ilyen nagy érdeklődésre magam sem számítottam. Nemcsak Délvidékről, hanem Magyarországról és Erdélyből is kapom a felkéréseket, könyvesboltok, könyvkiadók is érdeklődnek, könyvem olasz nyelvre fordításának lehetősége is felmerült. Júniusban az Ünnepi Könyvhéten dedikálok, viszem Délvidék jó hírét. Mivel az elvándorlás problémája a szerbeket is érinti, szeretném szerb nyelvre is lefordíttatni könyvemet. A nyarat zenéléssel fogom tölteni. A HUNcut zenekarral, melyet húgommal, Rékával nemrég alapítottunk, a magyar népzenét szeretnénk új lendülettel népszerűsíteni. Többek között zenélünk majd a FankaDeli (Kőházy Ferenc) szervezésében megrendezett 10. jubileumi Elvonuláson és az idei Róka festre is kaptunk felkérést, ami egy hazai fesztivál egy Szabadka környékén található hangulatos kis régi tanyán. Rengeteg tervem van, nagyon sok itt a lehetőség. Már megkezdtem a kutatómunkát a következő könyvhöz, egyelőre legyen az én titkom, miről is fog szólni.

Annyi minden van itt, ezt be kell látnunk. Vannak emlékeink, történelmünk, de legfőképpen gyökereink. Üzenetként és végszóként álljon itt G. Nagy Lilla Imola Hol vannak a fiatalok című versének részlete:

„Telik az idő, sötétség borul rátok

Közben kérdezitek én vidéken mit csinálok.

Olvasok, írok, néha kapálok

Ültetem gyermekeiteknek az új világot.”

Nyitókép: A Topolyai Téli Esték keretében tartott előadásán (Sihelnik József felvétele)