2024. március 29., péntek

Átadták az elismeréseket az év sportolóinak

Rekecki Blanka a legjobb egyéni sportokban – A TSC a legsikeresebb férfi csapat

Topolyán tegnap átadták az elismeréseket a 2017-es év legjobb sportolóinak, illetve oklevéllel jutalmazták a sportreménységeket. Kislinder Gábor községi elnök, Ognjen Despotović, a községi tanács ifjúsági és sportügyekkel megbízott tagja, valamint Hajvert Eszter, a Községi Sportszövetség titkára volt jelen, valamint a szülők és a sportolók, illetve sportklubok képviselői.

Fotó: Tóth Péter

Fotó: Tóth Péter

Kislinder Gábor a közelgő munka ünnepével hozta kapcsolatba a sportolók ezúttal is figyelemre méltó eredményeit, hiszen az eredmények mögött minden esetben nagy munka áll. A községi elnök hangsúlyozta, hogy figyelemmel kísérik az eredményeket, és anyagilag is támogatják az egyesületeket. Amennyiben a költségvetési keret nő, a sportra fordított pénzeszközöket is arányosan megnövelik majd.

Az év legjobb férfi csapata már sokadszor a TSC labdarúgó csapata lett. Palágyi Szabolcs, a klub elnöke szintén azt hangsúlyozta, hogy az első ligába jutás és az ott elért eredmények mögött nagy munka van. A klub az utánpótlás-nevelésre helyezi a hangsúlyt, mert az jelenti a jövő zálogát, mondta Palágyi, majd elárulta, hogy a felnőtt csapattal nem titkolt távlati céljuk a szuperligába való bejutás.

Rekecki Blanka asztaliteniszező már harmadik alkalommal vehette át az év sportolója elismerést. Jelenleg a szuperligás női csapat játékosaként és edzőként is aktív. A szuperligában zajló bajnokság során az elmúlt két évben mérkőzést, sőt még játszmát is alig vesztett.

Bencsik Miklós, a Községi Sportszövetség elnöke elmondta, hogy a különböző kategóriákban az arra kijelölt bizottságok döntöttek arról, ki kapja az elismerést. A döntés pedig előre meghatározott kritériumok alapján, a versenyeredmények figyelembe vételével született meg.

Az év férfi sportolója csapatsportok kategóriában Ilija Hinić kosarazó, az év férfi sportolója egyéni sportok kategóriában Loncsárevics Adrián tekéző. Az év női sportolója csapatsportok kategóriában Jelena Zorić kosarazó, az egyéni sportok kategóriában Rekecki (Barna) Blanka asztaliteniszező. Az év legjobb férfi junior játékosa a csapatsportok kategóriában Bika Zalán, a TSC labdarúgója. Az év legjobb női junior játékosa csapatsportok kategóriában Sonja Zorić kosarazó. Az év legjobb férfi junior játékosa egyéni sportok kategóriában Ognjen Petrović taekwondózó. Az év legjobb női junior játékosa egyéni sportok kategóriában Danica Petkov, aki szintén taekwondózik. Az év férfi csapata a TSC labdarúgóklub, az év női csapata pedig a TSC asztalitenisz-csapat.

A legígéretesebb fiatal sportolók a csapatsportokban: Belada Jovana, Apró Stefani, Maja Gardašević, Anja Cerovina, Kličković Tijana, Zsemberi Anna, Momčilo Svilar, Holló Nagy Erik, Milan Maksimović, Nagy Tamás, Dudás Balázs, Saša Cerovina, Marko Popović, Stevan Krajnović és Veljko Ognjenović.

A legígéretesebb sportolók az egyéni sportok kategóriájában: Teodora Provči, Maša Močević, Jelena Nađpastor, Anastasia Pevec Tot, Marija Banjanin, Milica Čavić, Teodora Brnović, Anja Rinčević, Bakos Lilla, Dudás Kata, Pelle Orsolya, Tari Tiana, Zsiga Réka, Horvat Teodora, Kisimre Zoja, Panić Aleksa, Pintér Dávid, Kovács Zsolt, Aleksandar Čalović, Bezzeg Ferenc, Denis Stefanović, Nenad Ajvaz, Góbor Zoltán, Ante Jonjić és Mirko Đurić.