2024. március 28., csütörtök

Szolgáltatás, fejlesztés és támogatás

Fölújítják a zentai stadiont – Szerződéskötés Zenta és a Sat-Trakt között

Kedden együttműködési szerződést írt alá Zentán Czegledi Rudolf polgármester és Zsemberi János, a Sat-Trakt Telekommunikációs Kft. tulajdonosa. A Sat-Trakt mint társadalmilag elkötelezett vállalat különféle módon támogatja a zentaiakat – ezt sajtótájékoztatón jelentették be, amelyen a Sat-Trakt képviselői beszámoltak az esedékes beruházásokról, valamint azokról, amelyek azóta történtek, amióta az év elején átvette a Sabotronic kábelhálózatát, és megkezdte a szolgáltatásvégzést a városban.

Fotó: Homolya Horváth Ágnes

Fotó: Homolya Horváth Ágnes

Czegledi Rudolf elmondta, hogy a Sat-Trakt szolgáltatásával a visszajelzések szerint elégedettek a polgárok, és a vállalattal olyan együttműködési szerződést kötnek, amely több ponton érinti majd a polgárokat:

– Megegyeztünk, hogy az év folyamán a Sat-Trakt támogatja a központi játszótér fölújítását, és utána évente újítunk föl közösen játszóteret a városban. Ami a sportot illeti: mivel a topolyai TSC pályáján egy nagyberuházást hajtanak végre, a klub a következő évben Zentán tartja edzéseit és a mérkőzéseket. Mivel első ligás csapatról van szó, a zentai pálya jelenlegi feltételei nem kielégítőek, ezért a Sat-Trakt révén 130–140 ezer eurós felújítás történik a zentai stadionban. A munkálatoknak augusztus közepéig kell elkészülniük, vagyis amint lezajlanak a közbeszerzési pályázatok, kezdődik a munka.

Sipos Árpád, a vállalat internetszektorának vezetője beszámolt arról, hogy műszakilag föltérképezték az átvett hálózatot, beazonosították a gyenge pontjait, amelyeket igyekeztek rendbe hozni:

– Számunkra az a legfontosabb, hogy a felhasználók elégedettek legyenek, ennek érdekében mindent megteszünk. Egy már meglévő hálózat átvételekor nagyon sok a tennivaló, gyökeres változásokat kell eszközölni, és ahhoz is idő kell, hogy egységesítsük a munkamódszereket és a szolgáltatásokat. Amikor fönnakadás volt a szolgáltatásban, akkor mindig ilyen átállásról volt szó. A célunk az, hogy mindenhol, ahol jelen vagyunk, egyforma élményt nyújtsunk, ezért Zentán is bele kellett fognunk a hálózat fölújításába, mert a zentai hálózatnak is be kell illeszkednie egy már jól működő vajdasági hálózatba. A legfontosabb lépésként megteremtettük az energiahálózattól való függetlenségünket, vagyis szünetmentes tápokat telepítettünk az egész hálózat nyomvonalán és a helyi állomáson is, emellett egy nagy teljesítményű generátort vásároltunk, amelyet beüzemeltünk egy automatikus átkapcsolással. A fejlesztések teszik lehetővé új szolgáltatások bevezetését.

A szolgáltatásokkal kapcsolatban Aleksandra Jablan, az ügyfélszolgálati rendszer értékesítési vezetője elmondta, hogy az új programséma május közepétől lép életbe. Két csomagot irányoztak elő, amelyekben 60 analóg és 200 digitális csatorna közül lehet majd választani. Az egyik csomag kábeltelevízió- és internetszolgáltatást jelent, a másikban ehhez társul a vezetékestelefon-szolgáltatás. A vezetékes telefon havi díja 390 dinár lesz, vagyis feleannyiba fog kerülni, mint a versenytársnál.

A labdarúgó-stadion állapotának javításával kapcsolatban Palágyi Szabolcs, a topolyai TSC Labdarúgóklub elnöke elmondta, hogy olyan feltételeket szeretnének Zentán teremteni, amelyek ösztönzőleg hatnak a labdarúgás tömegesebbé tételére:

– Fölújítjuk az öltözőket, a lelátókon olyan részt alakítunk ki, ahol a vendégek és az újságírók foglalhatnak helyet, mosdókat szerelünk a lelátókhoz, automatikus öntözőrendszert és egy 40×20 méteres műfüves pályát is kialakítunk. Zenta a topolyai futballklub alközpontja lesz, így a zentai edzőknek havonta folyósítunk pénzt a bérekre, valamint évente egyszer eszközök vásárlását is támogatjuk.

Újságírói kérdésre Zsemberi János, a Sat-Trakt tulajdonosa elmondta, hogy a topolyai labdarúgóklubtól érkező támogatás java része a magyar kormány támogatása révén valósul meg, de a Sat-Trakt is beleszáll egy nagyobb tőkével.

A sajtótájékoztatón Danilo Popov, a község sportért és ifjúságért felelős tanácstagja köszönetet mondott a Sat-Traktnak a zentai labdarúgás terén előirányzott fejlesztésért, és hangsúlyozta, hogy a község folyamatosan igyekszik együttműködni a gazdasági szereplőkkel, és ez is egy ilyen együttműködés gyümölcse, amelyet majd a zentai gyermekek és sportolók élvezhetnek.