2024. április 20., szombat

Fogat fogért

Persona non grata a horvát védelmi miniszter

A szerb kormány ma úgy döntött, a továbbiakig megtiltja a Szerbiába való belépést Damir Krstičevićnek, a horvát kormány alelnökének, az ország védelmi miniszterének. Ez a válaszintézkedés a horvát hatóságoknak arra a határozatára, amellyel kitiltották Aleksandar Vulin szerbiai védelmi minisztert.

A kormányközlemény szerint a válaszintézkedés értelmében Krstičević nem szívesen látott személy Szerbiában. Belgrád ezzel válaszolt a horvát Kül- és Európai Ügyek Minisztériumának a Vulin belépését megtiltó határozatára. „Szerbia kormánya úgy értékelte, hogy Horvátország ilyen lépései ellentétesek a jószomszédi együttműködés szellemével és az alapvető európai értékekkel, melyek között ott van az emberek szabad mozgásra való joga is. Szerbia kormánya továbbra is a Horvátországgal való jószomszédi kapcsolatok építését szorgalmazza, és tartózkodik mindazoktól az eljárásoktól, melyek árthatnak a szomszédokkal kialakított viszonynak. A kabinet ezentúl is a térség békéjének és stabilitásának megtartása, valamint az európai elvek és értékek tisztelete mellett áll ki Szerbia és a társég minden polgárának érdekében” – olvasható a kormányközleményben.