2024. március 29., péntek

Gyerekeink jelentik a megmaradásunkat

Faültetés Zentán az újszülöttek tiszteletére

Szombaton a zentai Népkertben Czegledi Rudolf polgármester gyertyánfát ültetett el a 2017-ben a zentai kórházban született több mint kétszáz újszülött tiszteletére.

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

A verőfényes napsütésben a faültetésre sok szülő elhozta a tavaly született csemetéjét. A rendezvény keretében a zentai szerb és magyar gyermeknéptánccsoportok fellépését is megtekinthették. A játszótér melletti dombon ez már az ötödik fa, amelyet az előző évben születetteknek ültettek el. Minden fát fémtáblával jelöltek meg, amelyen a fa fajtája mellett az évszámot is feltüntették, hogy melyik generáció tiszteletére ültették.

A polgármester az egybegyűlt szülők és gyerekek előtt elmondta, hogy az önkormányzat támogatja a gyermeket vállaló szülőket, minden újszülött 30 000 dinár egyszeri támogatást kap, az év első babája pedig emellett külön támogatásban is részesül. Az óvodai és iskolai kedvezményekkel is hozzájárulnak a családok megsegítéséhez Az anyaország egyre szélesebb támogatására is számíthatnak a kismamák. A faültetés elismerés azoknak a fiataloknak, akik itthon maradnak, és családot vállalnak. A fák szaporodnak, szimbólumai annak, hogy az új generáció a szülőföldön gyökeret eresztve biztosítja a megmaradásunkat, a jövőnket. A faültetés hagyományát folytatva, idővel egy kis erdővé terebélyesednek az újszülöttek fái, ami azt fogja jelenteni, hogy közösségünk tovább él és erősödik.