2024. április 20., szombat
NŐI EUROLIGA

Ezüstérem a Sopronnak

Az ezüstérmes soproniak (Fotó: MTI)

Az ezüstérmes soproniak (Fotó: MTI)

A hétvégén Sopron adott otthont a kosárlabda női Euroliga négyes döntőjének, amelyben a hazaiak egy végig kiélezett elődöntő után – amelyben Jelena Milovanović triplájával 68:65 arányban győzték le a szinte csak légiósokból álló török Yakın Doğu csapatát – kiharcolták a döntő jogát, amelyben a félelmetes névsort felvonultató orosz sztárcsapat, a Jekatyerinburg volt az ellenfél (a másik elődöntőben a címvédő kurszki Dinamót verte meg).

A soproniak a fináléban is hősiesen küzdöttek, de az erő és a magasság az oroszok oldalán volt, s bár a világ legjobbjának tartott Maya Moore ezen a meccsen „csak” 17 pontot szórt (az elődöntőben 28-ig jutott), a sokkal jobb képességű kispad eldöntötte a találkozót. A soproniaknál Yvonne Turner (21 pont) és a már említett Milovanović (13) nyújtott kiemelkedő teljesítményt, a többiek nem remekeltek.

Mindent összegezve, ezt az orosz csapatot jelenleg Európában szinte lehetetlenség legyőzni, így a soproniaknak az ezüst is az aranyérem fényével csilloghat, főleg annak tudatában, hogy a kiírás történetében először játszhatott magyar csapat a döntőben. A Sopron 2009-ben és a Pécs 2005-ben negyedik, továbbá a Pécs 2001-ben és 2004-ben harmadik lett a final fourban. A BSE 1979-ben még a Bajnokcsapatok Európa-kupájában játszott döntőt.