2024. április 19., péntek

Radikális–demokrata hadviselés

A DP megakadályozná, hogy Šešelj Herkócán nagygyűlést tartson – Belügyminisztérium: Minden összejövetel tilos
Fotó: Beta

Fotó: Beta

A Szerb Radikális Párt továbbra sem áll el attól, hogy május 6-án nagygyűlést tartson Herkócán. A radikálisok a nagygyűlésen szeretnének megemlékezni hírhedt, 1992-ben ugyanezen a napon tartott nagygyűlésükről, amelyen nemkívánatosnak minősítették a helybeli horvátokat, és elüldözésükre uszították a helyi szerb lakosságot. Ha a rendőrség írásban tiltja meg a rendezvény megtartását, akkor a radikálisok azon a napon (Đurđevdan) Herkócára utaznak, és addig sétálnak a településen, ameddig kedvük tartja – közölte Vojislav Šešelj pártelnök.

A Demokrata Párt pedig azt jelentette be, hogy megakadályozzák a radikálisok visszatérését a „tetthelyre”. A DP nem kíván nagygyűlést szervezni, más eszközökkel fogja megakadályozni, hogy a radikálisok visszatérjenek Herkócára – mondta Balša Božović.

A belügyminisztérium ma ismételten jelezte, nem engedélyeznek semmilyen nagygyűlést Herkócán, és erről írásban tájékoztatják majd az érintetteket.