2024. április 20., szombat

Veterán autók a főtéren

A kora nyárias időjárás kedvezett az oldtimer autók 14. zombori találkozójának. Az elmúlt szombaton az érdeklődők tömegét vonzotta a város főterére a bemutatott mintegy 80 veterán jármű. Legtöbben fityóval, bogárhátúval, Citroën-kacsával jelentek meg, sok volt a múlt évszázad ötvenes és hatvanas éveiben készült, természetesen jól megőrzött üzemképes jármű. Mercedesből is akadt idősebb és fiatalabb, a látnivalót oldtimer motorkerékpárok és egy katonai dzsip is gyarapította.
A hagyományos, áprilisi autóstalálkozón idén első alkalommal szerepeltek szlovéniai kiállítók, a boszniaiak, a horvátországiak és magyarországiak pedig hagyományosan jelen voltak.
A szemle résztvevői a kiállítást követően tiszteletkört tettek a város körútjain, majd Apatinba hajtottak, ahol a Nikola Tesla téren sorakoztak föl. A számos érdeklődőt rockzenével szórakoztatták a városközpontban. A járművek legénysége ellátogatott a Duna menti svábok emlékmúzeumába, majd autóikkal a pravoszláv templom elé parkoltak, ahol a közszemlén ismét megtekinthette őket a közönség. Az elmaradhatatlan tiszteletköröket követően a szemle résztvevői közös ebéden vettek részt Apatinban.
A rendezvényt a zombori Oldtimers Des Arts Klub szervezte a város védnöksége alatt, és a helyi és az apatini idegenforgalmi szervezet támogatásával.