Ki volt Berkes József ?

Mák Ferenc

2018. április 22., 19:32

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Rejtélyes alakja volt a délvidéki magyar újságírásnak Berkes József, aki pályáját a rövid életű Kevevára című lapnál kezdte. A lap maga is csodálatos fejezete sajtótörténetünknek, a Nagy Háború küszöbén, nemzetiségi indulatok viharaiban terjesztett magyar kultúrát az Al-Dunán.

Első száma 1912. január 21-én jelent meg a kiváló ügyvéd, Jakabfy Ernő felelős szerkesztői felügyeletében, s megjelenésének három éve alatt (1914 júliusában szűnt meg) tanítók, tanárok, hivatalnokok és egyházi méltóságok egész kis seregletét gyűjtötte maga köré. „Büszkeségünk méltó, bizodalmunk jogos, mert lapunk megjelenése is fényes diadala a magyar kultúrának” – olvasható az első szám beköszöntőjében. Cikkeiben leplezetlen őszinteséggel szólt a magyar délvidék minden hátrányáról, a földnélküli nincstelenek nyomoráról, a drága földbérletekről, de beszámolt az iskolák, az egyesületek sikereiről is.

Kevevára indulásával egy időben került a Duna parti városba Berkes József katolikus káplán, hitoktató, aki megérezve a közlési lehetőség jelentőségét, azonmód jelentkezett a lapnál, s 1912. április 7-én a Húsvét című ünnepi írásával már be is mutatkozott az olvasóinak, nem sokkal ezután pedig már a Temes vármegye monográfiája című kötetről mondta el lesújtó véleményét. Igazi felkészültségéről a Nemzetiségeink figyelmébe című elemző írásában tett tanúbizonyságot, melyben a történelmi Magyarország végvidékén dúló nemzetiségi propaganda hullámverései közepette a nemzeti-nemzetiségi létezés és a szuverén államiság közötti összefüggés tartalmi lényegére mutatott rá.

Meggyőződése szerint a feszültségek abból erednek, hogy nem minden nemzetiség tekinthető államalkotónak, s az önálló állammal rendelkező nemzet-nemzetiség társadalmilag, gazdaságilag szervezettebb életkörülményeket teremthet magának. Az állam közösségformáló hatalmánál fogva felette áll a nemzetnek, hiszen formát adó kerete a létezésének, a szuverenitásának.

Ebből az ellentmondásból erednek a nemzetek közötti feszültségek. Mi az alapja a mai magasra csigázott nemzetiségi aspirációknak? – kérdezte az elemző írás szerzője. – Kettő is meghatározható: „a múlt rózsás emlékei egyfelől, és a nyelvi közösség másfelől”. Minden nemzet célja: „a múlt alapján a jövő egységes nagyságának megalkotása”. Kétségtelen, hogy „a múlt emlékein lelkesedni, a múlt boldogabb napjait büszkeséggel visszakívánni, dicséretes dolog; kétségtelen az is, hogy a jövendő dicsőség és nagyság után törni, ideális dolog, […] de van még ezen szép, ideális és nemes dolognál is valami hatalmasabb, szükségesebb erő, és ez a népek boldogságos cél felé iparkodó, és az élet fejlődésének történelmén alapuló kultúra.

Ez a legfőbb törvény, legfőbb cél, a legszebb ideál, amely minden nyelv, minden emlék és minden jövendő nagyság felé néző remény felett ragyog, és amely minden különbséget eltüntet, és végül egységesít minden szétágazó emléket, reményt és lelkesedést.” Ma, amikor rövidlátó agitátorok szítják a nemzetiségek közötti gyűlöletet, látni kell, hogy a kultúra – mint a boldogság végső célja – felette áll minden nemzetiségnek, ezért a nemzetiségnek a kultúra felé kell iparkodnia. A végső következtetését azonban így foglalta össze: „a kultúra jogos hordozója az államegyéniség, és nem a nemzetiségi egyéniség, amely nem is létezik. Tehát az államot szétbontani nem lehet, mert jogos; s így az állam történeti és jogi keretein belül kell a kultúra, mint az emberiség célja felé iparkodnia minden nemzetiségnek.” Volt még néhány figyelemre méltó írása a Kevevára című lapban – március 15-én elmondott ünnepi beszéde, és a vidéki társadalom demokratizálásának kérdésével foglalkozó cikkei –, pályáját kiteljesíteni azonban nem volt ideje.

A megyés püspök Berkes József kevevárai káplánt 1913 őszén Keveváráról Fehértemplomba helyezte át. A lelkes ifjú azonban ott sem tétlenkedett. Berkes József azonmód belépett a Fehértemplom és Vidéke című hetilap szerkesztőségébe, ahol a felelős szerkesztő Stricker Jenő mellett főmunkatársként művelte az újságírást. 1914. március 12-én Pro domo című vezércikkében pedig már bejelentette: Stricker Jenő ügyvéd távozásával ő vette át a lap felelős szerkesztői posztját.

„Szolgálni kívánjuk továbbra is lelkes örömmel a magyar kultúra ügyét idelenn, ahol már nem egyszer oly hangokat is hallhattunk, főleg az újabb időben, melyek ábrándos alaptalanságuk miatt nem illeszthetők bele az egységes magyar állameszme keretébe, szolgálni kívánjuk azokat a régi, tradíciók megszentelte erkölcsi és szociális ideákat, amelyek a társadalmi rend alapjait képezik, és azon modern eszméket, amelyek a kultúra fejlődéséhez valóban hozzájárulnak.

” Szépreményű vállalkozásához azonban kevés időt biztosított a Gondviselés, alig pár hónappal később, 1914. augusztus 13-án lapja hírül adta: Berkes József önkéntesként bevonult a hadseregbe, ahol kórházi lelkészként teljesít szolgálatot, a szerkesztést ideiglenesen a lap- és nyomdatulajdonos Wunder Gusztáv vette át. Vajon mi lett az Al-Duna remektollú, megfontolt és határozott véleményalkotásra mindig kész ifjú újságíró sorsa? Vajh, ha ő lenne az a Berkes József, aki az 1920-as években a Magyar Szemle oldalain oly sok mindent elmondott a kisebbségi sorsra jutott jugoszláviai magyarság kétségbeejtő helyzetéről.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége