2024. április 19., péntek

Szépül a város

Topolyán 17 személyt foglalkoztatnak a közmunkaprogram keretében

Topolya önkormányzata a Komgrad Kommunális Közvállalatot bízta meg a közmunkaprogram megvalósításával.

Hét hónapon át 17 munkanélküli személyt foglalkoztatnak, akik öt helyszínen dolgoznak a város területén, de szükség esetén más területeken is végeznek munkálatokat. A program keretében az elmúlt napokban a Rendezvények terén, a városi parkban, a Juhász Erzsébet Könyvtár mögötti szökőkút körül és a városközpontban a közmunkások füvet vágtak, fákat nyestek, virágot ültettek, a tópart is megszépült, a vizes góc, a mólók is megújultak. A játszóterek, a topolyai zsidó temető karbantartása is az ő feladatuk lesz, és emellett nyáron a városi rendezvényeken is segédkeznek majd a program keretében foglalkoztatottak. A közmunkaprogramra a helyi önkormányzat csaknem 6,5 millió dinárt különített el az áprilistól novemberig terjedő időszakban szerződéssel foglalkoztatott közmunkások fizetésére.