2024. március 28., csütörtök

Majálisozzon az Univerzummal!

Majálisozást szervez a gunarasi-pobedai ifjúsági szervezet

A közelmúltban alakult gunarasi és pobedai Univerzum Ifjúsági Klub igencsak tevékenyen kezdte meg működését.

Első lépésként újjáélesztették a pobedai mozit, ahol filmvetítéseket tartanak a környező települések fiataljai számára. A kezdeményezés sikeresnek bizonyult, a vetítések iránt nagy az érdeklődés. Az Univerzum most egy még nagyszabásúbb projektummal készül: majálisozást szervez a gunarasi labdarúgópályán, ahová gazdag programkínálattal várják a családokat. Vikor Aleksandra, az Univerzum pobedai alapító tagja arról számolt be lapunknak, hogy nagyon sokszínű gyermekprogrammal készülnek a majálisra.

– A programok már a délelőtti órákban elkezdődnek, a gyerekek számára lesz trambulin és légvár, illetve lesz kézműves foglalkozás is, 12 órakor kezdődik. A foglalkozások ingyenesek, minden eszközt biztosítunk, és mindenkit szívesen látunk. A gyerekekkel többen foglalkoznak és kb. 2-3 órás program lesz. Emellett lesznek vetélkedők, amin a gyerekek is részt vehetnek, de ezek inkább a fiataloknak szólnak – mondta el Vikor, majd hozzáfűzte, hogy lesz egy szerény kirakodóvásár is.

A gyerekek mellett a fiatalokat és felnőtteket is sokszínű program várja, erről már Kovács Viktor, az ifjúsági klub elnöke számolt be.

– Az ifjúságot és a felnőtteket is vetélkedőkkel várjuk, lesz zsákban ugrálás, kötélhúzás, gumidobó, tortaevő és sörivó verseny, valamint sörpong és borpong. Ezek a programok 16 órakor kezdődnek, 18 órától pedig májusfát állítunk. Ezt egy szűk 2 órás szünet követi, majd 20 órától fellép a szabadkai Uptown együttes. Utánuk DJ-k szolgáltatnak zenét – mondta el Kovács, majd kiemelte, hogy ők ifjúsági klubként működnek, de ettől függetlenül a felnőtteket is várják a közös majálisozásra. A cél, hogy a rendezvényen az egész család találjon magának való tartalmakat, épp ezért igyekeznek izgalmas programokat szervezni kicsiknek-nagyoknak egyaránt. Minden foglalkozás ingyenes lesz, és a különböző vetélkedők nyertesei ajándékban részesülnek – mondta.

Az elnök végezetül arról is beszámolt, hogy nagyon sokan támogatják a rendezvény létrejöttét. Társszervező a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fóruma, az FK Olimpia és a Gunaras Jövője Civil Szervezet. Az esemény fő támogatói a gunarasi és a pobedai helyi közösség, a Dózsa György Általános Iskola, a Fehér Szarvas vendéglő és a Kamilla Bár. Kovács kiemelte, hogy sok magánszemély is segíti őket a rendezvény megszervezésében.