2024. március 29., péntek

Kína emberközelből

Szőcs Kálmán világjáró utazásairól

Tillmann J. A. filozófus, egyetemi tanár szerint az utazás kibillent a közvetlenség biztonságot ígérő közelségéből.

Kérdéseket vet föl és kétségeket ébreszt nemcsak a látottakkal, hanem saját látásmódunkkal, önnönmagunkkal szemben is. Lehetőséget ad a rácsodálkozásra, az elemi felismerésekre, a világ csodáján érzett ámulatra. Ezért is érdemes időnként feladnunk látszólagos biztonságunkat és kényelmünket, és útra kelnünk.

Legtöbbünknek viszont elsősorban anyagi okok miatt nem marad más hátra, mint hogy szájtátva hallgassuk az utazóknak távoli országokról készült beszámolóit, s gyönyörködjünk az előadás során vetített képekben. Kedden este ezt tette a Zentai Alkotóház igencsak népes közönsége is.

Szőcs Kálmán zentai származású, Debrecenben élő gépészmérnök, tolmács és szakfordító a világ számos országát bejárta, és kontinensünk országai mellett Ausztrália, Új-Zéland és Ecuador legmagasabb hegycsúcsaira is fölmászott. A világjáró két évvel ezelőtt látogatott el Kínába, az utazás során készült rengeteg fotót két vaskos albumba gyűjtötte össze, és bejegyzésekkel látta el. A zentai est közönsége Szőcs Attilának, Kálmán öccsének a tolmácsolásában ezen keresztül barangolhatta be virtuálisan Hongkongot, Pekinget, Sanghajt, tehetett egy képzeletbeli sétát a Mennyei béke téren, a Tiltott Városban, a kínai nagy falon stb., vagy éppen a Makaóban kiépített Velence-koppintásban. A Kálmán által is megtekintett és a zentai közönségnek bemutatott bámulatos látnivalók közül a Zhangjiajie Nemzeti Erdőpark a leglenyűgözőbb, ahol a zöld koronájú fák közül megannyi kvarchomokkő alakzat tör a magasba. A kőrengetegben háromezer karszttorony található. Ez az erdőpark adta az ihletet James Cameron amerikai filmrendezőnek, amikor az Avatar című tudományos-fantasztikus filmjén dolgozott.

Szőcs Kálmán utazásaival nemcsak azt tűzte ki célul, hogy meghódítsa az általa látogatott országok legmagasabb hegycsúcsait, hanem hogy meg is ismerje ezeket az országokat. Így ha a hegymászást sokan értelmetlen vállalkozásnak is tekintik, a vele összekötve megszerzett tapasztalatokat, világismeretet, lelki és szellemi tőkét balgaság feleslegesnek és céltalannak tartani – tolmácsolta a jelenleg egy baleset után súlyos állapotban fekvő világjáró szavait öccse, Szőcs Attila – Tilu, aki úgyszintén bejárta a világ számos országát.