2024. március 28., csütörtök

Fogy a diák

Hamarosan megkezdődik az új elsősök iratkozása, és az általános iskolák némi félelemmel néznek ez elé. Nem véletlenül, hisz fennmaradásuk a diákok számától függ, akik száma pedig egyre fogy. A bácsfeketehegyi Nikola Đurković Általános Iskolában a tavalyi tanév elején főként a magyar nyelvű elsősök létszáma miatt aggódtak, mondta el Bojtos Béla iskolaigazgató.

– Lassan kezdődött meg a magyar ajkú elsősök iratkozása, viszont szeptember elsejéig elhagytuk a 18 diákot. A szerb nyelvű osztályban 25 diákunk volt, a végén pedig már 28. El lehet mondani, hogy elég nagy a tanulók fluktuációja, ahogy a szülők mozognak a nagyvilágban, úgy alakul a diákjaink száma is. Az idei évben arra számítunk az óvodából kapott információk alapján, hogy jobbak lesznek a körülmények. Egyelőre 23 magyar nyelvű diákra számítunk, de ebből kettő vélhetőleg elmegy külföldre. A szerb tagozatban 28 tanulót várunk, ami jelentős létszám. Ez annak köszönhető, hogy sokan betelepednek hozzánk Koszovóból és a külföldről visszatérők. Ha ez a szám még kettővel növekedne, akkor tudnánk két osztály nyitni – mondta el Bojtos.

A bácsfeketehegyi iskolában a diákok összlétszáma jelentősen csökkent az évek során. Tíz évvel ezelőtt még meghaladta az 500-at, ma már csak 350 diák körül van. Ráadásul igen gyorsan változik a létszám, ami korábban nem volt jellemző, tudtuk meg az igazgatótól.

A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskolában egyelőre még két magyar tagozat van. A tavalyi évben 42 elsős iratkozott be, ebből 5 szerb tagozatra, a többiek pedig magyarra. Az idei évben 39–40 elsősre számítanak a kishegyesi iskolában, amiből 5 diák fog szerb osztályba járni. Ez azt jelenti, hogy az előttünk álló tanévben is két magyar tagozat lesz Kishegyesen, ennek ellenére Hajvert Ákos iskolaigazgató nem túl derűlátó.

– Amikor 2009-ben idekerültem az iskolába, akkor több, mint 520 tanulója volt az iskolának. Tavaly szeptemberben már csak 383 diák kezdte meg az évet. Ez azt jelenti, hogy nagyjából 150 diákkal van kevesebb, ami egy óriási vérveszteség ennek a közösségnek. Az okát ennek abban lehet keresni, hogy kevés gyerek születik és sokan elvándorolnak. Korábban minden évben három magyar osztály indult, az elmúlt években viszont már csak kettő. Ha megnézzük az óvodába iratkozók számát, akkor úgy tűnik, hogy 3-4 éven belül ez mindössze egy osztályra fog csökkenni – mondta el Hajvert, aki szerint ha nem változik a jelenlegi tendencia, akkor hamarosan az iskola dolgozóinak létszámát is csökkenteni kell. Az is bekövetkezhet, hogy a magyar gyerekeket nem szakemberek fogják majd tanítani, mert az iskolázott szakemberekből már most is hiány van, fogalmazott az igazgató.