2024. március 29., péntek

A kurdok mellett szót emelő tanárnőt börtönöztek be csecsemőjével Törökországban

Terrorpropaganda vádjával bebörtönöztek Törökországban egy tanárnőt nyolc hónapos csecsemőjével pénteken, mert több mint két évvel korábban egy televíziós műsorban a békéért emelt szót az ország délkeleti felében zajló kurd konfliktussal összefüggésben - jelentette a kormánykritikus BirGün című török napilap.

Az ellenzéki újság szerint a nőt és gyermekét a nap folyamán a diyarbakiri börtönbe szállították. A főként kurdok lakta délkelet-törökországi Diyarbakirból származó tanárnő 2016 januárjában betelefonált egy népszerű televíziós műsorba, azonnal a kurd konfliktusra terelte a szót, ami szerinte Nyugaton alig kap médiafigyelmet. Éppen akkor a török hadsereg nagyszabású műveletet hajtott végre az 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) szemben. A terrorszervezetnek minősített PKK-val mindennaposak az összecsapások.

Tavaly a tanárnőt 15 hónapos szabadságvesztésre ítélték terrorpropaganda miatt, de a büntetés letöltésének megkezdését - tekintettel az újszülött csecsemőre - elhalasztották.

Az említett újság szerint az ügyben eljáró bíróság pénteken az újabb halasztást elutasította. A tanárnő a televíziós műsorban egyebek között azt hangsúlyozta: "Ne hallgassanak. Ne hagyjanak embereket meghalni. Ne hagyjanak gyermekeket meghalni. Ne hagyjanak nőket meghalni."

Két és fél év fegyverszünet után 2015 júliusában újultak ki a harcok a lázadók és a biztonsági erők között, majd Ankara átfogó offenzívát indított a PKK ellen. Azóta legkevesebb 300 civil, a biztonsági erők mintegy 800 tagja és több mint 10 ezer lázadó halt meg az összecsapásokban. 2016 nyarára a felkelők kiszorultak a délkeleti országrész városaiból, a török beavatkozás a térség hegyvidéki területein folytatódik, ahol rendszeresek a rövidebb időtartamú kijárási tilalmak is.

A török biztonsági erők és a PKK között lassan 34 éve tartó konfliktus már mintegy 50 ezer emberéletet követelt.