2024. április 18., csütörtök
VERBÁSZ

Bemutatkozott a katonaság

Csütörtökön Verbász központjában a hadsereg napja alkalmából (április 23.) taktikai és technikai bemutatót tartottak, amelyen bemutatták a szárazföldi hadsereg első brigádjának haditechnikai eszközeit.

Az eseményt a Védelmi Minisztérium és a Szerbiai Katonaság szervezte.
– A szerb történelemben április 23-a igen fontos dátum, ugyanis akkor tört ki 1815-ben a második szerb felkelés. A megemlékezés és a tiszteletadás mellett, az eseményt azzal a céllal szerveztük, hogy közelebb hozzuk a polgárokhoz a hadsereg fontosságát. A polgárok biztonsága és védelme a mi feladatunk. Azzal, hogy bemutatjuk eszközeinket és állományunkat, magasabb szintre emelhetjük a polgárok biztonságérzetét is – hangsúlyozta Milan Burmudžija őrnagy, a brigád szóvivője.
– A látogatottság igen nagy, ami azt jelenti, hogy sűrűbben kellene ilyen eseményeket szervezni, hogy a polgárok és a legfiatalabbak is megismerkedjenek a szerbiai hadsereg felszerelésével és munkájával – mondta Milan Glušac, Verbász polgármestere.
A tegnapi nap folyamán Verbászon kívül, még 16 városban tartottak hasonló bemutatót, a mai nap folyamán további hat városban mutatják be a Szerbiai Katonaság harci készültségét.