2024. április 19., péntek

Házi őrizet elrendelését indítványozták Gyárfás Tamás ellen

Házi őrizet elrendelését indítványozta csütörtökön a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében gyanúsítottként kihallgatott Gyárfás Tamás ellen a Fővárosi Főügyészség, ennek értelmében a volt úszószövetségi elnököt hazaengedték.

A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája a kényszerintézkedés elrendelésének kérdésében pénteken dönt, ezen Gyárfás Tamás köteles megjelenni.

A főügyészség közleményében kifejtette: a nyomozó hatóság a gyilkossági ügyben Gy. Tamást mint felbujtót gyanúsítottként hallgatta ki, majd az őrizetbe vételéről döntött. A Fővárosi Főügyészség a rendelkezésre álló adatokat megvizsgálva megállapította, hogy a gyanúsítottal szemben személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés elrendelése szükséges és indokolt. Ugyanakkor a legsúlyosabb kényszerintézkedés, az előzetes letartóztatás helyett a főügyészség a gyanúsított házi őrizetének elrendelésére tesz indítványt, nyomkövető technikai eszköz alkalmazása mellett.

A főügyészség álláspontja szerint ugyanis figyelembe véve a gyanúsított személyi körülményeit, eddigi életvezetését, valamint azt, hogy „a nyomozó hatósággal együttműködő magatartást tanúsított, az előzetes letartóztatással elérni kívánt célok ezzel az enyhébb kényszerintézkedéssel is biztosíthatók”.

Kitértek arra is, hogy a terhelt a gyanúsítás, valamint a bűnügyi őrizet elrendelése ellen is panaszt jelentett be. A Fővárosi Főügyészség viszont a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján azt állapította meg, hogy a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény megalapozott gyanúja egyértelműen fennáll, és kihallgatásakor a bűnügyi őrizetbe vétel törvényi feltételei is megállapíthatóak voltak, ezért a gyanúsítotti kihallgatás, valamint őrizetbe vétel törvényes és megalapozott volt. A főügyészség ezért a panaszokat elutasította – írták.

Gyárfás Tamás védője, Bánáti János ügyvéd szerdán honlapján azt írta: Gyárfás Tamás gyanúsítotti kihallgatásán tagadta, hogy két évtizede arra utasította volna P. Tamást.-t, hogy ölesse meg Fenyő Jánost. A volt médiavállalkozó és magyar úszószövetségi elnök, a sportág nemzetközi szövetsége, a FINA végrehajtó bizottságának jelenlegi tagja többórás vallomásában részletezte Fenyő Jánossal kialakult vitáját, majd az ezt követő „megbékélést”, és leírta P. Tamással való kapcsolatát is – tette hozzá.