2024. március 28., csütörtök

Július 15-e után is folytathatja működését az Agrokor

Az orosz bankokkal elért megállapodás lehetővé teszi, hogy az Agrokor július 15-e után zavartalanul folytassa tevékenységét – jelentette ki Belgrádban újságíróknak Luka Burilović, a Horvát Gazdasági Kamara elnöke. Elmondta, hogy Martina Dalić, a horvát kormány alelnöke nemrégen Bledben találkozott a szerbiai, a szlovén és a bosznia-hercegovinai cégek képviselőivel, s a megállapodásnak köszönhetően mindannyian derűlátóak. A dokumentum július 15-én lép hatályba, mert akkor veszíti érvényét az Agrokorra vonatkozó lex specialis.

A megállapodás tervezete szerint a két orosz pénzintézet, a Sberbank és a VTB a vezető délkelet-európai konszern relatív többségi tulajdonosa lesz 30 és 46 százalék közötti tulajdonrésszel. A kötvényeseknek 23–25 százalék jut, a hazai bankoknak mintegy 10, a beszállítóknak pedig kb. 8 százalék.

A horvát kormány 2017 áprilisában vezette be a kényszerigazgatást a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Agrokorban. A konszern a térségben 60 000 dolgozót foglalkoztat.