2024. április 18., csütörtök

Az EJEB tárgyalta a bangladesi menedékkérők ügyét

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) legmagasabb fóruma tárgyalta szerdán Strasbourgban annak a két bangladesi menedékkérőnek az ügyét, akiket a testület elsőfokú ítélete szerint jogellenesen tartottak fogva 2015 őszén a röszkei tranzitzónában, majd küldtek vissza Szerbiába. Emiatt tetemes kártérítés (fejenként 18 705 euró) kifizetésére kötelezte a bíróság Magyarországot, amelyet az azóta „eltűnt” menedékkérőknek és perköltség címén az őket védő Helsinki Bizottságnak kellene folyósítani. A magyar állam azonban fellebbezett.

A 17 bíróból álló nagykamara előtt zajló meghallgatáson először a panaszosok, majd a magyar kormány képviselői adták elő álláspontjukat – írja a meghallgatásról az MTI.

Pohárnok Barbara, a felperesek képviselője kijelentette, az ügyben Magyarország több ponton, a szabadsághoz és biztonsághoz való jog, a kínzás tilalma, valamint a hatékony jogorvoslat tekintetében is megsértette Az emberi jogok európai egyezményét.

A kormány képviseletében Tallódi Zoltán kiemelte egyebek mellett, hogy a tranzitzóna Szerbia felé nyitott, ezért az ott-tartózkodás nem minősül fogva tartásnak, Szerbia pedig biztonságos harmadik országnak számít.

Ítélethirdetés az ügyben leghamarabb fél éven belül várható.