2024. április 19., péntek

A matematika volt a legnehezebb

Megírták a próbateszteket az általános iskolák nyolcadikosai

A hétvégén az általános iskolák záróvizsgázó diákjai kitöltötték a kisérettségi-próbateszteket. Pénteken matematikából töltötték ki a feladatokat, szombaton pedig anyanyelv és irodalom, valamint a kombinált teszt került sorra. A próbatesztelés olyan körülmények között zajlott, mint ahogy az majd a júniusi záróvizsgán fog történni.
A csantavéri Hunyadi János Általános Iskolában legnehezebbnek a matematika és a kombinált teszt bizonyult.
– Az anyanyelv és irodalom teszten jól teljesítenek a gyerekek. Mivel a javítás még folyamatban van, így az eredményekről nem tudok nyilatkozni, a matematika és anyanyelvi teszteket lassan kijavítják a kollégák, valamint a kombinált tesztet is a hét folyamán átnézzük majd. Kaptunk egy értesítést, hogy a biológiai kérdéseknél javítás történt, még egy választ elfogadhatnak jónak, ebből kifolyólag így azt még egyszer át kell néznünk. A próbateszt nagyon sokat segít a gyerekeknek, hiszen abban a versenyhelyzetben, szituációban vannak, mint az éles vizsgateszten. Meglátják, hogy milyen körülmények között kell írniuk, hány tanár ül bent, tehát egyáltalán nem játék ez. A próbatesztelés a tanárnak és a diáknak is javára válik. Mi látjuk, hogy melyik az a típusfeladat, ami nehezebb, valamint a diák is látja, hogy mi az, amire jobban figyelnie kell – nyilatkozta lapunknak az iskola igazgatónője, Kecsenovics Szabó Dóra.
A szabadkai Majsai Úti Általános Iskolában nem tudott minden diák részt venni a hétvégén a próbatesztelésen, az iskola számukra lehetőséget biztosít arra, hogy a héten pótolják az elmaradást.
– Az előzetes eredmények és a tanulók visszajelzése alapján úgy tűnik, a matematikai teszt a legnehezebb. A próbateszt fontos, mivel a tanulók megismerkednek a tesztelés körülményeivel, valamint megtapasztalhatják azt, hogy két óra mire elég. Az eredmények pedig hozzájárulnak ahhoz, hogy a továbbiakban aszerint készüljenek a záróvizsgára, lehetőségük lesz azt a részét erősíteni a tudásuknak, ami most nehézséget okozott – tudhattuk meg a szabadkai Majsai Úti Általános Iskola igazgatónőjétől, Bognár Beátától.
Az általános iskolák nyolcadokosainak záróvizsgájára június 18-án és 19-én kerül majd sor, amikor a diákok matematikából, anyanyelv és irodalomból, valamint a kombinált tesztből tehetnek vizsgát. A próbatesztek eredményeit a héten megkapják a diákok, és a továbbiakban ennek tükrében készülhetnek a júniusi záróvizsgára.