2024. április 20., szombat
MOHOL

Félszázan gyűjtötték a szemetet

A Zöldike Természetvédelmi Civil Szervezet a Moholi Konyhakertészek Egyesületének a támogatásával szombaton szemétgyűjtési akciót tartott Mohol határában, ahol 8–10 kilométer hosszúságban mintegy ötven önkéntes gyűjtötte a szétdobált hulladékot két traktorral és egy-egy pótkocsival.

A megmozduláson a Zöldike önkéntesei, az adai nyugdíjasok és a Műszaki Iskola diákjai vettek részt. Báity Ferenc, a Zöldike elnöke elmondta: az akcióval szeretnék fölhívni a lakosság figyelmét, hogy ne szemeteljenek a határban, ne csúfítsák el a falut és a környezetét, hanem kukába gyűjtsék össze a szemetet, amelyet egyébként rendszeresen elszállít a Standard kommunális közvállalat. Megjegyezte, hogy a következő szemétgyűjtési akciót három hét múlva tervezik a település egy másik körzetében.

Ugrnov Szilvia, a Moholi Konyhakertészek Egyesületének elnöke kiemelte, hogy az egyesület korábban már több alkalommal önállóan is szervezett szemétgyűjtési akciót. Ezúttal a Zöldikét támogatják, mert fontos számukra az együttműködés más szervezetekkel, illetve hogy tiszta legyen a falu és a határ. Az akció sikeréhez az egyesület babgulyással járult hozzá, amelyet a résztvevőknek készítettek el ebédre.