2024. április 20., szombat

Emery: Tartjuk a szintünket

Kiütéses PSG-siker a trófeáért
A „szentek” az újabb bajnoki címet ünnepelték (Fotó: Beta/AP)

A „szentek” az újabb bajnoki címet ünnepelték (Fotó: Beta/AP)

Látványos módon biztosította be a Ligue 1 bajnoki címét a PSG együttese. A francia pontvadászat toronymagas éllovasa számára – amelynek a végső sikerét jó ideje nem lehetett kétségbe vonni – csak az volt a kérdés, mikor válik matematikailag is biztossá, hogy az üldözők nem érhetik utol. Unai Emery csapata igazán a legjobb pillanatot találta meg erre, hiszen Párizsban jelképesen és szó szerint is valósággal letaszították a trónról a címvédőt: a Monaco hatalmas, 7:1-es pofonba szaladt a Parc des Princes-ben.

A csapatunk egészen idáig megtartotta a teljes szezonban mutatott színvonalát – nyilatkozta elégedetten Emery mester, aki nem kommentálta az esetleges távozását rebesgető pletykákat. – Ma biztosítottuk be, amit mindig is akartunk, és szerencsére épp a saját szurkolóink előtt ünnepelhettünk” – emelte ki a baszk, rámutatva, még mindig vár rájuk a kupa, ahol a Caennal találkoznak az elődöntőben, a döntőben pedig alsóbb osztályokból idáig jutott klub lehet a rivális – vagyis ki van kövezve az út az újabb serlegig.

Nem mondott konkrétumot Emeryről Nasszer al-Khelaifi klubtulajdonos sem. „Senkivel sem állapodtunk meg, ha bármi történik, annak rendje és módja szerint be fogjuk jelenteni. Másrészt, van egy edzőnk, akivel ma 7:1-re nyertünk, és elhódítottuk a Ligue 1 trófeáját” – méltatta az edzőt a tulaj, kiemelve, regnálása óta már ez az ötödik bajnoki címük a teljes hétből.

A csapatkapitány Thiago Silva szerint az alakulat minősége megkérdőjelezhetetlen, a korai búcsúzás a BL-ből pedig egyszerűen a labdarúgás menetéből adódik, ám képesek voltak túllépni rajta, és sikeresen zárhatják az évet.

Trófea kipipálva, kevésbé látványosan

Nem csak Franciaországban ünnepeltek bajnoki címet az öt európai topligát tekintve, hiszen Angliában, az Old Traffordon is kulcsfontosságú momentumok játszódtak le. Persze ahogy a PSG francia bajnoki címe, úgy a Premier Lague-ben a Manchester Cityé sem volt kérdéses, ám a sors iróniája, hogy épp a sereghajtó WBA tett szívességet Guardioláéknak: a korábban tíz bajnoki óta nyeretlen gárda Jay Rodriguez góljával, minimális eredménnyel győzte le a Manchester Unitedet, s így eldőlt, hogy José Mourinho csapat már nem érheti utol a városi riválist.