2024. április 16., kedd

Szabadkai siker Ajkán

A Nagy László-versenyen Némedi Imre első, Miklenovics Aranka második helyezett lett

A hétvégén tartották meg 39. alkalommal a Himnusz minden időben elnevezésű Nagy László vers- és prózamondó versenyt Ajkán. A megmérettetés kiírása szerint egy Nagy László-verssel és egy szabadon választott verssel, illetve prózával kell szerepelniük a jelentkezőknek. A szabadkai Csáth Géza Művészetbaráti Kör két versenyzővel nevezett a felnőtt korosztályban. Miklenovics Aranka két verset mondott: a Nagy László által fordított, Jankó vajda című délszláv népköltést, a másik  Baka Istvántól a Vezeklés című vers volt. Dr. Némedi Imre 25 év után újra felvállalta a megmérettetés lehetőségét, és nagyon jól tette. Ő Nagy László József Attila című versével és Szép Ernő: Gyermekjáték című művével kápráztatta el a közönséget és a zsűrit. Mint eddig a találkozók során többször előfordult, a Csáth Géza Művészetbaráti Kör tagjai igen eredményesen szerepeltek. Idén erős mezőnyben Némedi Imre első-, Miklenovics Aranka pedig második helyezett lett. Nem kis eredménynek számít, hogy a nemzetközi verseny felnőtt korosztály kategóriában az első két helyezést szabadkaiak érdemelték ki. Külön elismerés és köszönet illeti Horváth Emma felkészítő tanárnőt, a Csáth Géza Művészetbaráti Kör vezetőjét, aki évtizedeken át neveztet be versenyzőket erre a rangos megmérettetésre, és szinte minden évben díjazott versenyzőkkel tér haza.