2024. március 28., csütörtök

Javított a fejlett régiók idei növekedési előrejelzésén az IMF

Miközben nem változtatott idei és jövő évi világgazdasági növekedési előrejelzésén az IMF a kedden kiadott legfrissebb World Economic Outlook (WEO) prognózisában, 0,2 százalékponttal feljebb vitte a fejlett régiók idei GDP-növekedési előrejelzését, elsősorban az euróövezet és az Egyesült Államok javuló teljesítménye miatt.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az idén és jövőre egyaránt 3,9 százalékos világgazdasági növekedést vár a 2017-es 3,8 százalék után.

Az IMF előző, tavaly októberi prognózisának az idén januárban frissített kiadásában az idei és jövő évi globális gazdasági növekedésre szintén 3,9 százalékot jelzett előre, a 2017-es GDP-növekedést viszont 3,7 százalékra tette.

A 3,8 százalékos 2017-es GDP-növekedés így 0,5 százalékponttal haladja meg a 2016-os növekedési ütemet és egyúttal a legnagyobb is 2011 óta. Tavaly a globális termelésnek a háromnegyedét adó országoknak a kétharmada ért el az előző évinél gyorsabb növekedést, ami 2010 óta a legmagasabb arány.

Az IMF mostani prognózisában a fejlett gazdaságok növekedési ütemét az idén 2,5 százalékra becsüli, 0,2 százalékponttal magasabbra a januári prognózisban adott 2,3 százaléknál, 2019-ben pedig 2,2 százalékra, ami megegyezik a januári becsléssel. A fejlett gazdaságok tavalyi növekedésére adott 2,3 százalékos becslése is megegyezik a januárival.

Az IMF viszonylag nagy módosításokat hajtott végre az euróövezeti növekedés tekintetében is januári prognózisához képest: a tavalyit 2,4 százalékról 2,3 százalékra csökkentette ugyan, az ideit viszont 2,2 százalékról 2,4 százalékra emelte. A 2019-es euróövezeti GDP-növekedést továbbra is 2,0 százalékra várja.

A német gazdasági növekedést 2,5 százalékon hagyta az IMF 2017-re vonatkozóan, a 2018-ast viszont a januári 2,3 százalékról 2,5 százalékra emelte, a 2019-est pedig továbbra is 2,0 százalékra várja.

A 2017-es brit GDP-növekedést a januári 1,7 százalékról 1,8 százalékra javította az IMF, a 2018-as becslést pedig 1,5 százalékról 1,6 százalékra emelte meg, míg a 2019-est 1,5 százalékon hagyta.

Az Egyesült Államok idei növekedési kilátásait tovább javította az IMF, miután januárban már 2,3 százalékról 2,7 százalékra emelte a tavaly októberben adott becslését, és 2,3 százalékról 2,5 százalékra növelte a 2019-est. Mostani becslésében az idei évre már 2,9 százalékos növekedést vár az Egyesült Államokban az IMF, jövőre pedig 2,7 százalékosat. A 2017-es GDP-növekedést pedig továbbra is 2,3 százalékban adta meg.