2024. március 29., péntek

Gyűjtők találkozója hetvenhetedszer

A Szabadkai Gyűjtők Egyesületének szervezésében szombaton a Népkör Magyar Művelődési Központ nagytermében került sor a gyűjtők tavaszi, 77. nemzetközi találkozójára. Az eladással egybekötött kiállításon régi pénzek, festmények, ékszerek, fegyverek, képeslapok, órák, jelvények, bélyegek gyűjtői, valamint a régiségeket kedvelő látogatók jelentek meg szép számban. A szervező elmondása alapján több mint kétszázötven látogatója volt a rendezvénynek.

(Fotó: Paszterkó Erika)

(Fotó: Paszterkó Erika)

– A nemzetközi találkozóra hetven szabadkai, belgrádi, közép-szerbiai, valamint külföldi (elsősorban a környező országokból, a volt Jugoszlávia utódállamaiból, illetve Magyarországról) gyűjtő érkezett. Összesen 115 asztalon kínálták portékáikat, mindenkinek adott volt a lehetőség, hogy régi tárgyakat árusítson, vásároljon vagy cseréljen. A bélyeg, képeslap és más gyűjtemények mellett szép műtárgyak: szobrok, festmények, régi lámpák, órák, ékszerek, fegyverek is szerepeltek a kiállításon. A belépőjegyek tematikáját igyekszünk többnyire Szabadkához kötni, ezúttal azonban a 100 dináros belépőjeggyel járó színes képeslap a modern kori szerb pénz megjelenésének 150. évfordulója alkalmából készült – nyilatkozta lapunknak Gerlovics Szilveszter, a Szabadkai Gyűjtők Egyesületének elnöke.

A gyűjtők 78. nemzetközi találkozóját október 22-én szervezik meg, szintén a Népkörben.