PIROS CERUZA

Sorstalanság

Kávai Mucsi Katalin

2018. április 16., 10:53

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Olykor a legegyszerűbbnek tűnő felvetések okozzák a legtöbb fejtörést: így van ez a nyelvi kérdésekkel is, amikor boncolgatni kezdünk, darabjaira próbálunk szedni egy kifejezést vagy akár egyetlen szót. Fölmerült például, hogy mi értelme a sorstalan szónak, hogyan lehet valaki sorstalan, elvégre valamilyen sorsa – jó vagy rossz – mindenkinek van, a fosztóképzővel ellátott alak tehát jelzőként nyelvtani ellentmondást tartalmaz. E logikai buktató ellenére a sorstalanság hogyan válhat mégis bizonyos élethelyzetek pontos kifejezőjévé? Érdemes körüljárnunk ezt az igencsak érdekes felvetést!

Első lépésként az értelmező szótárt kell föllapoznunk, amelyben a sors címszónál a következő meghatározásokat találjuk: életkörülményeink (szükségszerű) alakulása; valaki életének kedvezőtlen, súlyos alakulása; az emberek életét irányító hatalom, végzet. Már ezek az alapjelentések sem pozitív irányba terelik a sors sorsát, ami még egyértelműbbé válik, ha sorra vesszük azokat a kifejezéseket, amelyeket ezzel a szóval alkotunk: beletörődik a sorsába; sorsára hagy (nem törődik többé vele); nehéz sorsú; a sors keze; sorsot húz, sorsot vet (a véletlenre bízza a döntést). A sorssal alkotott összetételek is inkább kellemetlen hangulatot keltenek: sorsdöntő, sorsedzett, sorsfordító, sorsfordulat, sorsforduló, sorshúzás, sorskérdés, sorsközösség… Ami sorsszerű, az az ember életében elkerülhetetlen, szükségszerűnek látszó esemény; az irodalomban a sorstragédia olyan dráma, amelyben a hős bukását nem a jelleme, hanem külső, végzetszerű események idézik elő; aki sorsüldözött, az sok súlyos csapást, szerencsétlenséget szenvedett el.

A szótár értelmezései tehát arról tanúskodnak, hogy bár elméletileg semleges szónak kellene lennie a sorsnak, mégis inkább kellemetlen, negatív hangulatú, és olyan élethelyzetekhez kapcsoljuk, amelyekre az irányíthatatlanság jellemző. Ez utóbbi jelentheti a kulcsot számunkra ahhoz, hogy megválaszoljuk a kérdésünket: ha mindenkinek van valamilyen sorsa, hogyan válhat valaki sorstalanná? A kifejezések és az összetételek többségében ugyanis a sors szónak az a jelentése lelhető föl, mely valami külső erő meglétére utal: az emberek életét irányító hatalomra, a végzetre. Ez feszültséget szül, minthogy meglehetősen ijesztő a tudat, hogy az ember életét nemcsak ő maga irányítja, hanem olyan külső körülmények is (akár az események alakulása, akár mások döntései), amelyeket nem tud befolyásolni, és olykor a legnagyobb igyekezete ellenére is rossz irányba terelik az életét – akárcsak egy sorstragédiában. Ez a feszültség, tehetetlenség alakítja a szót – mely elvileg semleges jelentésű – inkább kellemetlen hangulatúvá, amelyhez nyugtalanító érzéseket társítunk.

A kérdésre akkor kapunk teljes választ, ha említjük Kertész Imre Sorstalanság című regényét is. Voltaképpen magától értetődik, hogy segítségül hívjuk a Nobel-díjas író holokausztregényét, melynek címe közismert, és a kötet végén magyarázatot is találunk erre a különös szóra. A regény főhőse a haláltáborban átélt eseményekre visszatekintve így fogalmaz: „Csak most látszik minden késznek, befejezettnek, megmásíthatatlannak, véglegesnek, ily roppant gyorsnak és ily rettentő homályosnak, úgy, hogy »jött«: most, így utólag csupán, ha hátrafelé, a visszájáról nézzük. No meg persze, ha előre tudjuk a sorsot. Akkor, csakugyan, mindössze az idő múlását tarthatjuk számon.” A sorsról való elmélkedése néhány sorral lejjebb így folytatódik: „Én is végigéltem egy adott sorsot. Nem az én sorsom volt, de én éltem végig – és sehogy se értettem, hogy nem fér a fejükbe: most már valamit kezdenem kell vele, valahová oda, valamihez hozzá kell illesztenem, most már elvégre nem érhetem be annyival, hogy tévedés volt, vakeset, afféle kisiklás, vagy hogy meg sem történt, netalántán.” Majd így zárja a gondolatmenetét: „…ha sors van, akkor nem lehetséges a szabadság, ha viszont – folytattam magam is egyre meglepettebben, egyre jobban belémelegedve –, ha viszont szabadság van, akkor nincs sors, azazhogy – álltam meg, de csak lélegzetvételnyi szünetre –, azazhogy akkor mi magunk vagyunk a sors – jöttem rá egyszerre, de oly világossággal e pillanatban, mint ez ideig még soha.”

A sorstalanságot elemző, egyszerűnek tűnő kérdésre tehát a válaszunk az lehet: a nyugtalanító hangulatú sorstalan szó a benne rejlő nyelvtani ellentmondás miatt figyelemfölkeltő, meghökkentő, és voltaképpen az ember tehetetlenségére, kiszolgáltatottságára utal.


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2018     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap