2024. április 19., péntek

Májusban Vajdasági Vágta

A Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány a VMSZ-szel és a budapesti Lovas Show Kft.-vel közösen szervezi a versenyt

Május 19-én ismét megszólalnak a fanfárok a Topolya mellett található zobnaticai lóversenypályán, hogy a VI. Vajdasági Vágta kezdetét jelezzék. A verseny ezúttal is a szeptemberben Budapesten, a Hősök terén esedékes Nemzeti Vágta előfutama lesz egyben. Pénteken Zobnaticán sajtótájékoztatót tartottak a rendezvény előkészületeiről a szervezők.

A sajtótájékoztató résztvevői

A sajtótájékoztató résztvevői

A zobnaticai lóversenypálya kiváló helyszínt biztosít a Vajdasági Vágtának

A zobnaticai lóversenypálya kiváló helyszínt biztosít a Vajdasági Vágtának

Az esemény a kezdetektől nagyon népszerű, általában mintegy tízezren látogatnak ki a lóversenyre. Azért is jelentős, mert megmozgatja a lakosságnak azt az igencsak széles réteget, amely valamilyen módon kötődik a lovakhoz és a lovassporthoz, ami nem pusztán látványos, de a magyarság azonosságtudatához is erősen kötődő sportág. A zobnaticai lóversenypályán május 19-én kerül sor idén a Vajdasági Vágtára. Erről egy sajtótájékoztató keretében számoltak be a szervezők. A Vajdasági Vágta, mint a Nemzeti Vágta hazai előfutama, hagyományteremtő rendezvénnyé vált egy olyan vidéken, ahol a lótenyésztés, a lóversenyzés néhány évszázada összeforr az itt élők történelmével. A vágta első három helyezettje képviseli majd Vajdaságot szeptemberben a Hősök terén, a Nemzeti Vágtán. A nevezés feltételei, hogy a lovas nagykorú legyen, amatőr és magyar ajkú, valamint, hogy lova félvér legyen, és 5 évnél idősebb.

Bunford Tivadar, a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány igazgatója a szervezők nevében elmondta, hogy idén a versenynek otthont adó zobnaticai idegenforgalmi komplexum képviselőjével rekordidő alatt tudtak megegyezni a szerződés feltételeit illetően. A rendezvényen az előfutamok és a döntő mellett néptánc-produkciókat és lovasprogramokat is láthat majd a várhatóan idén is népes közönség. Megrendezik a Zobnaticai Vágta elnevezésű nemzetközi vágtát is, melynek győztese Szerbiát képviselheti majd a Budapesti Nemzeti Vágta keretében már hagyományosnak számító nemzetközi futamon. Idén is lesz Kishuszár Vágta, a 10–16 éves fiatal lovasok versenye, akik legfeljebb 138 centiméter marmagasságú lovakon versenyezhetnek. Közülük is a leggyorsabb szerez jogot arra, hogy rajthoz álljon lovával a budapesti Kishuszár Vágta döntőjében a Hősök terén szeptemberben.

Kislinder Gábor, Topolya községi elnöke azt hangsúlyozta, hogy a vágta a kezdetektől nagyon népszerű családi jellegű rendezvénynek számít. Kevés ilyen tömeges közösségépítő rendezvény van a tágabb régióban is. A sajtótájékoztatón jelen volt még Pál Károly és Illés Ferenc a szervezőbizottság részéről, Novak Bojanić, a zobnaticai turisztikai központ menedzsere, és Mirić Námesztovszki Kornélia, aki a vágta kísérőrendezvényeként esedékes kézműves vásárnak és régi mesterségek utcájának a koordinátora.

A zobnaticai turisztikai központ ezúttal is finom ételeket és italokat kínál majd a nézőknek kedvezményes árakon, a szervezők pedig emellett idén is kialakítják majd a helyszínen a hagyományos mesterségek utcáját, ahol a kézművesek mutatkozhatnak be és egyben eladásra is kínálják majd termékeiket. Zobnatica kiváló helyszín, hiszen itt már az 1700-as években is népszerű volt a lótenyésztés. Tavaly már az egyik vajdasági lovas ott volt a döntőben, és bízhatunk abban, hogy egyszer majd a futamnak lesz vajdasági bajnoka is. Eddig már mintegy húsz lovas jelezte is részvételi szándékát, négyen pedig a Kishuszár Vágtára neveztek, de további nevezőkre is számítanak.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Pásztor István, a VMSZ és a Tartományi Képviselőház elnöke ezúttal is a fővédnöke az eseménynek. A rendezvény fő szervezői a Vajdasági Magyar Szövetség, a budapesti Lovas Show Kft. és a Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány, támogatója pedig a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

A helyszínt kategóriájában az ország legszebbjei között tartják számon. Zobnaticát a történelmi iratok először 1743-ban említik, amikor még Szabadkához tartozott. Mária Terézia 1750-ben a Vojnits családnak adományozza, amely ló- és marhatenyésztéssel is foglalkozott. A híres zobnaticai ménest Vojnits Illés alapította 1779-ben. 1787-ben a birtokot a pezsgőgyártásról is ismert Törley család vásárolta meg, ők építették meg a ma védelem alatt álló, hotelként szolgáló villát. A későbbiek során épült a Jadran Hotel, a lovasmúzeum, valamint az ország máig egyik legszebbjének számító lóversenypálya is.