2024. április 19., péntek

Takarítási akció

Bácskossuthfalva és Pacsér megszépül

Évek óta hagyomány Pacséron és Bácskossuthfalván a Föld napja elnevezésű rendezvényhez köthetően takarítási akciókat szervezni.

Takarítják a pacséri nyugdíjasok a falu központját (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Takarítják a pacséri nyugdíjasok a falu központját (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

A falvak központját csinosító megmozdulásokból elsősorban a településeken tevékenykedő civil szervezetek és egyesületek tagsága fogja kivenni a részét jövő hétvégén. Bácskossuthfalván a 21-ei, vagyis a jövő szombati megmozdulásra idáig 18 civil szervezet jelezte részvételi szándékát – tudtuk meg Gogolyák Gabriellától, a helyi Ady Endre Művelődési Központ elnök asszonyától, az akció egyik koordinátorától.

– Bácskossuthfalván nagy hagyománya van ennek az akciónak, évről évre nagy hangsúlyt fektetünk a falunk csinosítására, amibe a falu egyesületei mellett kiveszik a részüket a tanügyi dolgozóink és a helyi közösség tanácstagjai, illetve a Standard Közvállalat dolgozói. A központ, illetve az intézményeink székháza környékének a rendbetétele mellett elsősorban a nagy árok és a szőlőskertek rendbe tétele van tervbe véve, de más helyszínek felé is összpontosítunk. A tűzoltók egy korábbi rossz tapasztalatuk miatt végig mennek a falu szűkebb utcáin, és megmetszik azokat a fákat és cserjéket, amik akadályozzák a kocsik mozgását – tudtuk meg Gogolyák Gabriellától, aki elmondta azt is, hogy a falu csinosításában részt vállalók számára egy közös ebéddel mondanak köszönetet Bácskossuthfalván, amit a tűzoltóknál tud majd elfogyasztani az, aki előzetesen jelzi a helyi közösségben közreműködési szándékát.

A pacsériak is megtisztítják a falujukat a Föld napja alkalmából. A megmozdulás több, mint 10 helyi egyesületet és civil szervezetet mozgat meg – tudtuk meg Szabolcski Szabolcstól, a helyi közösség tanácselnökétől.

– Az idén több napra felbontva zajlik a falunkban a takarítási akció, az egyesületek tagságának időbeosztásához alkalmazkodva. Az iskola és az óvoda környékét egyik hétköznap teszik rendbe, a horgászok pedig már a múlt héten megtisztították és fásították a halastavunkat. Nyugdíjasaink megszépítik a falu központját és a korzó környékét, de egyebek mellett a festők, a művelődési egyesület tagjai és egyházaink is szerveznek megmozdulást. Nagy tervünk, hogy egy nagyszabású összefogás keretében a falut átszelő Krivaja medrét is kitisztítsuk a gyógyfürdő környékétől az egykori vasúti töltésig. Ebben várjuk a közreműködését szintén a faluban működő valamennyi szervezetnek és más közösségnek, illetve minden jó szándékú, a környezetét szebbé tenni szándékozó polgárnak. Sajnos az évek során nagyon sok háztartási hulladék került a patakocskába, és a lehetőségeinkhez mérten a vízben elburjánzott növényzetet is szeretnénk gyéríteni – zárta gondolatait a pacséri tanácselnök.