2024. március 28., csütörtök

Állásbörze Nagybecskereken

Nagybecskerek város szervezésében hétfőn, április 16-án, a helybeli Medison sportcsarnokban tartják az első idei állásbörzét. Az érdeklődőket 10 és 13 óra között várják.
Eddig mintegy húsz munkáltató jelentkezett, ők a legkülönbözőbb szakosítású dolgozókat keresik. Köztük kereskedelmi ügynököket, raktárosokat, közgazdászokat, termelési dolgozókat, géplakatosokat, pékeket, henteseket, pincéreket, kőműveseket, szabókat és más szakosítású dolgozókat.
Nagybecskereken 2005 óta tartanak állásbörzéket, évente többet is, amelyeken összesen 4500 munkahelyet hirdettek meg és 3600 munkanélküli kapott munkát. Vagyis a felkínált munkahelyeknek több mint a nyolcvan százalékát sikerült is betölteni.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nagybecskereki hivatalának a kimutatása szerint Közép-Bánátban jelenleg 13 ezer munkanélküli van. Abból hatezren Nagybecskereken, kétezren Törökbecse községben, 1840-en Szécsányban, 1742-en Bégaszentgyörgyön, 1500-an pedig Magyarcsernye községben élnek. Hátráltató körülmény, hogy a munkanélküliek egy része szakképzetlen, de sokan vannak közülük, akik betöltötték 50. életévüket.