2023. február 4., szombat

Nők a gazdaságban

A szabadkai Regionális Gazdasági Kamarában csütörtökön interaktív találkozót szerveztek a női vállalkozók részére. A rendezvényen tizenöt cég képviselője volt jelen, tulajdonosnők, igazgatónők és menedzsernők. A program az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) anyagi és szakmai támogatásával valósult meg.

(Fotó: Benedek Miklós)

A rendezvény elején Slobodan Vojinović, a Regionális Gazdasági Kamara megbízott igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Mint mondta, az illetékességi körükbe tartozó területen, amely a szerbiai gazdaság egyik legerősebb területének mondható, igen nagy számban találunk női vezetőket, akik már eddig is bizonyították rátermettségüket. Ezt bizonyítja az is, hogy az eddigiek során régiónkban egyetlen olyan cég sem jutott csődbe, amelynek női vezetője volt.

Bojana Vukosavljević, az EBRD kisvállalatokkal foglalkozó részlegének főigazgatója felszólalásában kifejtette, hogy az EBRD-et elsősorban úgy ismerik, mint egy gazdasági intézményt, amely Szerbiában elsősorban nagy projektumokat támogat, ugyanakkor a cég tevékenységi köre kitér a kisvállalkozásokra is. Jelen program is az intézmény nonprofit munkájának köszönhető, és céljuk, hogy szakmai tanáccsal lássák el azon cégeket, amelyek élén nők állnak. Vukosavljević elmondta, a biztos anyagi háttér és a kölcsönök nem garantálják a gazdasági fejlődést, hisz ugyanilyen fontos a tudás is, amely alapot képezhet a sikerhez, éppen ezért cégük a kisvállalkozásoknak a kedvező hitelek mellett igyekszik szakmai tanácsokkal is segíteni. A főigazgató érdekességként megemlítette azt is, hogy azon projektumok közül, amelyeket az EBRD támogatott Szerbiában, és amelyeket nők irányítottak, mindegyik megvalósult, ez is a női vezetők elhivatottságát, felelősségteljes gondolkodását bizonyítja.

A program elkövetkező részében Dajana Džindo és Vojislav Ignjatov, a Frankfurti Pénzügyi és Menedzsment Iskola képviselői tartották meg prezentációjukat.