2024. március 28., csütörtök
BAJNOKOK LIGÁJA

Di Francesco: Senki sem várta ezt tőlünk

A Roma fordított, és kiejtette a Barcelonát!
A rómaiak Manolasz sorsdöntő találatát ünneplik (Fotó: Beta/AP)

A rómaiak Manolasz sorsdöntő találatát ünneplik (Fotó: Beta/AP)

Az eddigi Bajnokok Ligája-szezon legnagyobb meglepetését keltette a Roma csapata, amely a negyeddöntős párharcának visszavágóján, hazai pályán kiegyenlítette a Barcelonában összeszedett 4:1-es hátrányt, és Edin Džeko Camp Nouban lőtt góljának köszönhetően kiejtette a torna egyik favoritjának számító katalánokat.

Nagy irammal kezdtek a Farkasok, akik az első pillanattól kezdve egyértelművé tették, nem adják ingyen a továbbjutást a nagyobb nevű riválisnak. Az első gólra nem is kellett soká várni, épp az említett Džeko tudott belepöckölni az első meccsen öngólt szerző csapatkapitány, Daniele de Rossi védelem mögé érkező előreívelésébe (6., 2:4). A már kézzelfogható reményt keltő második gólra a második felvonásig kellett várni, Gerard Piqué sárga lapot érő faultjáért a büntetőt épp az első találat előkészítője értékesítette (58., 3:4). Az olasz eufóriát végül egy görög hozta el jócskán az utolsó tíz percben járva: a hátvéd Kosztasz ManolaszCengiz Ünder jobbról érkező szögleténél húzódott fel a rövid kapufához, és tökéletesen csúsztatta meg a labdát, amely a vetődő Ter Stegen hosszú kapufája tövébe érkezett.

Boldogan nyilatkozott a rómaiak sikerének első számú stratégája, Eusebio di Francesco edző, aki szerint ezen a találkozón nyerték el végre azt a jutalmat, amiért a teljes szezon során küzdöttek. „Miért is ne juthatnánk el akár a döntőbe is? – tette fel a kérdést az olasz. – Az erőnk abban rejlik, hogy mindig csak a következő meccsre összpontosítunk. Kaptunk bírálatokat az előző meccseink miatt, de részben belőlük merítettünk erőt a Barcelona legyőzéséhez – mesélte a tréner, elárulva, ez az eredmény minden várakozást felülmúlt: – Máris olyan messze jutottunk, amit senki sem várt, de mi egyre magasabbra tettük a lécet” – duzzadt az önbizalomtól Di Francesco, kiemelve, még mindig nem szabad hátradőlniük, hiszen bebizonyították, hogy még többre is vágyhatnak, s azt képesek is elérni.

A mindkét meccsen beköszönő Džeko valódi örömmámorban úszva beszélt az ünneplés közepette, hihetetlen érzésnek nevezve az elődöntő kiharcolását. „Azt éreztük, hogy nincs veszítenivalónk, mert a világ legjobb csapata ellen játszottunk. A közönség is rengeteget segített a szurkolással” – kommentálta némiképp lehiggadva a bosnyák gólvágó.

Ernesto Valverde, a gránátvörösek edzője fájdalmas vereségnek nevezte a Rómában történteket, elismerve, a Roma az elsőtől az utolsó percig remekül futballozott. Andrés Iniesta, a Barca élő legendája kijelentette, elképzelhető, hogy utolsó BL-meccsén láthatták őt a rajongók.

Liverpooli oda-vissza

Az anfieldi győzelem után a Liverpool a manchesteri Etihad Stadionban is megverte a Premier League-éllovas Cityt a két angol csapat negyeddöntőjében. Jürgen Klopp a kettős győzelemmel az első olyan tréner lett, aki csapatával egy szezonon belül háromszor meg tudott verni olyan gárdát, amelyet Pep Guardiola rakott össze és irányít – korábban a bajnokságban is legyűrte egyszer.

A manchesteri visszavágó egyébként remekül indult a Városiak számára, hiszen Gabriel Jesús már a 2. perc végén betalált egy liverpooli labdavesztést követő kontrából. Ezután azonban hiába játszottak a hazaiak fölényben, a Mersey-partiak védelme kitartott, s a City nem tudott tovább faragni ekkor kétgólos összesített hátrányából. Guardiola csapatának sorsát Mohamed Salah pecsételte meg, az egyiptomi egy határozatlan védekezést büntetett meg, a Pool győzelmét pedig Firmino szállította, az ekkor már reményvesztett manchesteriek védelmi hibáját követően.