2024. március 28., csütörtök
TEKE – MAGYARKANIZSA

A körülményekhez képest szolid eredmény

Befejeződött a bajnokság a II. Vajdasági Ligában, amelyben a Kanizsa csapata a 7. helyet szerezte meg (10 győzelem, 2 döntetlen, 10 vereség, 86,5:89,5-es szettarány) 22 ponttal. Az eredménnyel kapcsolatosan Szabó Roland, a Kanizsa Tekeklub elnöke összegzett:

A körülményekhez képest elégedettek vagyunk a mögöttünk álló bajnoki idényben elért eredménnyel. Az őszi idényben gyengébb eredményt értünk el, hazai pályán három mérkőzést elveszítettünk, de a tavaszi idényben már itthon minden meccsünket megnyertük, míg összességében vidéken két győzelmet és két döntetlent jegyeztünk. Mivel kevés játékosunk van, így a vidéki mérkőzéseken szinte állandóan tartalék játékosok nélkül voltunk kénytelenek pályára lépni, sőt Golubincin csak öt játékossal szerepeltünk. Az elkövetkezendő bajnoki idény kezdetéig igyekszünk még néhány új játékost leigazolni, hogy a jövőben kellő létszámú játékos álljon a csapat rendelkezésére.

A magyarkanizsai tekepályán megrendezték a hagyományos idényzáró mérkőzést a Kanizsa első és második csapata között. Eredmény: Kanizsa I.–Kanizsa II. 3094:2879.