2024. április 24., szerda

A közjegyző mindig jól jár

Néhány évvel ezelőtt, amikor a kormány úgy döntött, hogy „tehermentesíti” a bíróságokat, az úgynevezett könnyebb ügyek intézését kivonja a hatáskörük alól, és sok más ország példájára megszervezi a közjegyzői hálózatot, talán eszébe sem jutott, hogy milyen óriási bevételi forrást enged ki a kezéből, és játssza át magánszemélyeknek. Elvileg csupán két témakörről, nevezetesen a különféle okiratok hitelesítéséről és a hagyatéki tárgyalásokról van szó, de ezek mögött hatalmas pénzek rejlenek.

Minden bizonnyal még sokan emlékeznek arra az időszakra, amikor egy adásvételi szerződés hitelesítéséért a bíróságon vagy éppen a községi közigazgatás illetékes osztályán szinte aprópénzt kellett fizetni, s úgyszólván pillanatok alatt nyélbe lehetett ütni ezt a bürokratikus eljárást.

Azóta bebizonyosodott, hogy a közjegyzők számára az igazságügyi minisztériumban elkészített szabályzat alapján a korábbi illeték többszörösét kell leszurkolni, és arról sem lehet szó, hogy fogja magát az ember, betér a közjegyzői irodába és tizenöt, vagy legfeljebb harminc perc múlva hitelesített dokumentummal mehet haza. Ma már nem ritkán időpontot kell kérni, a közjegyző szempusztító alapossággal elemzi a hozott „anyagot”, ezeregy kérdést tesz fel, olykor alig szükséges adatokkal és megállapításokkal kiegészítve – például – az adásvételi szerződést, s közben szorgalmasan jegyzi az általa végzett minden munka részleteit, amelyek alapul szolgálnak a végső számla elkészítéséhez.

Amikor mindez kész van, és az ügyféllel közlik a fizetendő összeget, általában igen kellemetlen meglepetést okoznak.

Semmivel sem járnak jobban azok a polgárok, akik hagyatéki tárgyalásra kényszerülnek. Korábban ezt is a bíróság végezte, de nem túl régóta a közjegyzők feladatává vált. Okkal feltételezhető, hogy ez ellen aligha van kifogásuk, hiszen az újabb munkával nem éppen elhanyagolható pénzforráshoz is jutottak.

A jó balkáni hagyományokhoz híven ebben az esetben is egy, az átlagember számára csak nehezen felismerhető pontozási eljárás alapján kerül megállapításra a hagyaték tárgyát képező ingatlan és ingóság értéke, valamint az ügylebonyolításával kapcsolatos díj összege is. Annyi bizonyos, hogy egy pont százötven dinárt ér a közjegyzőnek, s a legkisebb értéket képviselő hagyaték esetében is – ami 150 000 dinár alatt van – 20 pontot, tehát 3000 dinárt ér. Ez az összeg azonban, közjegyzői szempontból, az elvégzett munka utáni jutalom erkölcsi proletárjának nevezhető, hiszen ha a hagyaték értéke meghaladja a tízmillió dinárt, 400 pont, vagyis hatvanezer dinár jár érte.

Azt is tudni kell, hogy minden esetben a befizetendő összeg húsz százalék úgynevezett értéktöbblet-adó (PDV) is növeli.

Habár nem tartozik szorosan az örökösödési témához, azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a hagyatékkal együtt az örökség tárgyát terhelő esetleges adósság is jár, amelynek kiegyenlítése az örökösökre vár.

Mint fentebb kiderülhetett, meglehetősen nagy pénzek fordulnak meg egy közjegyző folyószámláján. Éppen ezért nem teljesen érthető, hogy az állam miért mondott le erről az extra haszonról. Az nem kétséges, hogy a közjegyzői hivatalok felállításával bizonyos mértékben tehermentesültek a bíróságok, mivel, egy nem régi kimutatás szerint, napjainkban is több mint ötmillió tárgy vár elintézésre, éppen ezért óriási a lemaradás. Ez azonban még nem lehet teljes magyarázat a hitelesítések és a hagyatéki tárgyalások megszervezésére.

Az azonban kétségtelen, hogy legyen szó egy pecsétről vagy hagyatékról, a közjegyzők mindig jól járnak.