Amikor a magyar költészet napja elközelg, és a színház ebben bármilyen részt vállal (akár csak annyit is, hogy a Facebookra posztol egy Terék Anna-költeményt, ami egy előadás betétdalának szövege, teszemazt), akkor az ember mindig eltöpreng, hogy hol van a mezsgye, hol a vers és a színház, a verssor és a színház mezsgyéje.
Egyáltalán: azt jelenti-e a költészet, a költőiség a színházban, mint a versben?
Amikor tizenegyedikén felülünk az Újvidéki Versvillamosra (igen, van ilyen, esküszöm), akkor más a kérdés. Nem a költészetet keressük a színházban, hanem sajátos módon azt keressük, hol van a színház a költészetben.
Megszólal-e a Semmiért egészen monológként? József Attila (boldog szülinapot!) milyen hordószónok lehetett? Vagy ihletett színész volt, a gondolkodó fajta? Megállja a helyét „eljátszva”, elmozogva Parti Nagy Lajos költői énje vagy Komor Zoltán olvasva is vaskos filozófiai traktátusa a delfinekről? Tolmácsolható-e Weöres Sándor majomnyelven? Forradalom-e a vers és forradalom-e a színház, és végképp ‒ a kettő együtt miféle flitteres bombatámadást varázsolhat egy vágyvillamos bendőjében zötykölődve? Ha Závada Péter épp nem drámát ír vagy Shakespeare-t fordít, akkor is színházi szólam, akkor is szerepkör? Huszonegyedik századi költő Kosztolányi, aki a huszadik századi költőről ír verset? Talán Süveg Márk slamje a legegyértelműbb válasz. Slam és színházi beszéd ‒ egy helyről származnak.
A választ senki sem egyedül keresi ‒ talán ez a legnagyobb szakadék költő és színész, színházi ember között. A válasz sosem egy emberé a színházban. A papír elég, messzire kotródik a főpróbán. Az élő szó meg ott lóg a levegőben, mint egy kapaszkodó.
Esetünkben az Újvidéki Művészeti Akadémia első és harmadéves diákjai keresgélnek. Kapaszkodnak a villamoson. Mint az életbe, úgy. Hajnaltól hajnalig. Csak a vers tartja őket össze, meg esetleg a „nátriumbenzonát”.
Szeretettel várunk mindenkit a Verssorok Villamosára április 11-én, a költészet napján 19 órakor!
