2024. március 29., péntek

Mi van Nagybecskerek kultúrájával?

Miért nem fontos Nagybecskerek Város művelődési élete, kérdezi az önkormányzattól a Vajdasági Szociáldemokrata Liga. A kérdés pedig annak kapcsán vetődött fel, hogy a Béga-menti város neve nem szerepel annak a 22 szerbiai község/város neve között, amelyek támogatást nyertek a Városok a fókuszban elnevezésű pályázaton.
A ligások szerint ez azt jelenti, hogy Nagybecskerek nem létezik a Szerbia kulturális térképén. Emiatt pedig nem a művelődési intézmények vezetőit, hanem elsősorban a várost irányítókat kell hibáztatni. A pályázat pedig jó alkalom lett volna arra, hogy ne csak a rendezvényekre kapjanak támogatást, hanem az intézmények infrastruktúrájának a felújítására.
Nagybecskerek 2016-ban még részesültek támogatásban, de se tavaly, sem pedig az idén nem kaptak semmit. Az ellenzékiek szerint ebből arra lehet következtetni, hogy vagy nem költötték el szabályosan a támogatásokat vagy pedig nincsenek megfelelő ötleteik a pályázatokhoz.
Szerintük a kultúra jelenlegi helyzetéhez az is hozzájárult, hogy az önkormányzat megszüntette a művelődési intézmények számláit, amivel megfosztotta őket attól, hogy maguk rendelkezzenek saját bevételeikkel.