2024. március 29., péntek
ORSZÁGÚTI KERÉKPÁROZÁS

Sagan nyerte meg az Észak Poklát!

Sikerét egy haláleset árnyékolta be

Életében először diadalmaskodott a klasszikus versenyek királynőjének nevezett, idén 116. alkalommal megrendezett Párizs–Roubaix versenyen Peter Sagan, a sorozatban háromszoros országúti világbajnok kerekes. A szlovák sztár ezzel életében másodszor diadalmaskodott egy Monumentumon, vagyis a kerékpárosvilág öt legnagyobb egynapos versenyének egyikén – 2016-ban a Flandriai Körversenyt nyerte meg.

Bő harminc kilométerrel a rajt után engedett el a mezőny egy kilenc fős szökevénycsoportot, köztük a később kulcsszerepet játszó svájci Silvan Dillierrel. Az élboly előnye gyorsan felszökött, majd ahogy megkezdődtek a jellegzetes, a mezőnyt teljesen szétrostáló macskaköves szekciók, úgy fogyott az elöl haladók vezetése és létszáma. A versenyzőknek 29 macskaköves útszakaszt, közel 60 kilométert kellett teljesíteniük a rendkívüli kihívású részeken.

Sagan körülbelül 55 kilométerrel a cél előtt támadott, látszólag csak elgurult az esélyesek ekkor már soványka csoportjától, ám fokozatosan növelni tudta előnyét. Negyvennel a befutó előtt felért az ekkor vezető DillierJelle Wallays párosra – utóbbiak már 200 kilométer óta szökésben voltak. Wallays az egyik utolsó kiemelt szekción leszakadt, ám Dillier tartani tudta Sagan brutális tempóját a kockákon, sőt még segíteni is tudott neki. Hátul nagyjából egy perc lemaradással jöttek a favoritok, az olimpiai bajnok, címvédő Greg van Avermaet és a múlt heti Flandria-győztes Niki Terpstra vezetésével, ám együttműködésük ellenére nem tudtak felérni a Sagan–Dillier duóra. Ezek ketten érkeztek a legendás roubaix-i velodromba, ahol a pihentebb szlovák könnyedén ledurrantotta a már valódi önkívületben tekerő svájcit.

A versenyt beárnyékolta egy tragikus haláleset. A Vérandas Willems–Crelan belga kerekese, Michael Goolaerts 150 kilométerrel a cél előtt, a táv harmadik macskaköves szakaszán leesett kerékpárjáról, mint kiderült, szívroham miatt. A 23 éves versenyzőt helikopterrel a lille-i kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét.

Végeredmény, Párizs–Roubaix (257 km): 1. Peter Sagan 5:54:06 óra, 2. Silvan Dillier a. i., 3. Niki Terpstra +57 mp, 4. Greg van Avermaet +1:34 perc, 5. Jasper Stuyven, 6. Sep Vanmarcke a. i., 7. Nils Politt +2:31 perc, 8. Taylor Phinney, 9. Zdenek Stybar, 10. Jens Debusschere a. i. stb.