2024. április 19., péntek
VAJDASÁGI MAGYAR AMATŐR SZÍNJÁTSZÓK TALÁLKOZÓJA, NAGYKIKINDA

Nyitott szívvel, patyolat előadással és nehéz szöveggel

A XXIII. VMASZT félidejénél járunk

Vasárnap este három előadást tekinthetett meg a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóján a nagykikindai közönség. Délután kettőtől a magyarkanizsai Gondolat-Jel Társulat vette birtokába a színpadot, majd a szintén kanizsai Mázlisták, a napot pedig a bezdáni csoport zárta.
A Gondolat-Jel Társulat 2016 szeptemberében kezdte el az Entrópia előadás elkészítését. Elkészítését, mert az előadás saját szövegeken, saját élményeken alapszik. 2017 szeptemberében készült el a szövegkönyv improvizációikból. Az entrópia szó jelentése (egy rendszer rendezetlenségi fokát jellemzi) nagyon pontos megfogalmazása a darabnak. Táborosi Margaréta kiemelte, hogy kevés olyan darab íródik, ahol nincs főszereplő, ebben a darabban mindenkinek megvan a lehetősége bizonyítani a színpadon, ami a csapat folyamatos fejlődéséről árulkodik. Az előadásban kicentizett szerepeket, tökéletes fényvezetést láttunk, ráadásul ilyen jó díszletet profi színházakban is ritkán láthatunk. Táborosi Margaréta így fogalmazott az előadásról: „Tudati szinten ez egy patyolat előadás, igényes, tökéletes, de én a szívet és a gyomrot kérném még bele egy kicsit.”

Mázlisták

Mázlisták


A vasárnap délutáni VMASZT közönségének különleges élményben lehetett része. A magyarkanizsai Mázlisták léptek színpadra, akik azért tudtak különlegeset nyújtani a színpadon, mert ők maguk sem átlagosak. Olyan értelmi és testi fogyatékosok alkotják a csapatot, akik különleges figyelmet igényelnek. Előadásukat a délelőtt folyamán megelőzte egy érzékenyítő foglalkozás, melyben az érdeklődők többet megtudhattak és közelebb kerülhettek a társadalom szélére szorult fiatalokról, emberekről. A foglalkozást Fehér Anikó pszichológus és Mácsai Mónika drámapedagógus tartották. A Táncoló talpak c. film egyes jelenetei és néhány gyakorlat segítségével a résztvevők egyre mélyebb ismeretekre tehettek szert a foglalkozáson. A műhelymunka olyan kérdéseket vetett fel, hogy hogyan, mi módon válhatnak a fogyatékkal élők a társadalom szerves részévé, melyek azok a módok, módszerek, melyek nem kirekesztésre, hanem befogadásra tanítanak. A Mázlisták előadását követően a szereplők nyitott szívvel fogadták a zsűri véleményét, amelynek tagjai igyekeztek ugyanúgy viszonyulni a látottakhoz, ahogyan az összes többi előadás alkalmával. A csoport vezetői, Mácsai Mónika, Kiss Anikó és Oláh Tamás elmondták, hogy a színházpedagógiának milyen fontos jelentősége van a fogyatékkal élők foglalkoztatásában, hiszen ezáltal úgy érezhetik, hogy ők is részei a társadalomnak.

Gondolat - Jel Társulat

Gondolat - Jel Társulat


A vasárnap esti utolsó előadás Bezdánból érkezett. A csapat hosszú kihagyás után újra a Találkozó színpadán szerepelt. Maurice Hennequin és Pierre Veber Elvámolt éjszaka c. bohózatát Foki István rendezte meg. A próbafolyamat 3 hónapig tartott, 2017 augusztusában mutatták be a darabot. A rendező azért választotta ezt a művet, mert régebben, amikor még ő is amatőrként színészkedett, akkor is színre vitték ezt a művet, és a tevehajcsár szerepét kapta meg, amit nagyon élvezett. A zsűri kiemelte, hogy ez egy igen nehéz szöveg, amit nem könnyű megrendezni. A történet egy francia társasági élet mindennapjait mutatja be, ahol mindenki siet, mindenkinek ezernyi dolga és szeretője van, és ezeket próbálják nap mint nap leleplezni. Aljas, sunyi világot mutat be, ahol az nyer, aki ügyesebben hazudik. Szereplői egoisták, nőfalók, többet képzelnek magukról, mint akik valójában. Hogy a bezdániak előadása ezt a hangulatot még jobban vissza tudja adni, Czajlik József a figyelmükbe ajánlotta a német schnell-módszert, a schnell-próbát. Az a lényege, hogy nagyon gyorsan le kell játszaniuk a darabot, de pontosan, precízen. Lőrinc Tímea kiemelte, hogy bár a szereposztás nagyon jó volt, mindenkire illett a karakter, de nem elég csak megkapni, éltetni is kell a szerepeiket.
Hétfőn és kedden szünetnap van a Találkozón. Szerdán folytatjuk a második felvonással.