2024. április 18., csütörtök

Egységes piac a siker záloga

Aleksandar Vučić és Bojko Boriszov a béke megőrzését sürgeti

A gazdasági kapcsolatok erősítése, az együttműködés bővítése, a balkáni térség stabilitásának és a békének a megőrzése, valamint a koszovói kérdés kezelése szerepelt napirenden ma Mostarban mind a XXI. Nemzetközi Gazdasági Vásár nyitóünnepségén, mind az előtte, illetve utána megtartott bilaterális tárgyalásokon. Aleksandar Vučić szerb államfő és Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök Koszovó státusával kapcsolatban ellentétes álláspontra helyezkedett, de mindketten meg vannak győződve arról, hogy a szóban forgó kérdés békés megoldása a térség minden országának érdeke.

A mostari Nemzetközi Gazdasági Vásár partnerországának, Szerbiának a képviseletében Aleksandar Vučić nyitotta meg az április 14-éig tartó rendezvényt. Alkalmi beszédében az egységes balkáni piac kialakításának fontosságát hangsúlyozta, kifejtvén, hogy a gazdaság nem ismer, illetve nem ismerhet határokat. Amikor a balkáni térség országainak népei jólétben élnek, ebből Európa más vidékeinek is haszna származik, jegyezte meg, majd ismételten az ellentétek, a véres és háborúval terhelt múlt lezárására kérte a feleket, a sikeres együttműködés példájaként pedig Szerbiát és Bosznia-Hercegovinát említette, rámutatva, hogy a két ország közötti árucsere-forgalom az utóbbi években átlagban évi 200 millió euróval növekedett, és mostanra majdnem elérte a 2 milliárd eurót.

A kapcsolatok építésének a fontosságát hangsúlyozta köszöntőjében Dragan Čović, Bosznia-Hercegovina háromtagú elnökségének horvát tagja is, valamint abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy Szerbiának és Bosznia-Hercegovinának sikerül pontot tennie a kapcsolataik fejlődését akadályozó kérdésekre, és reményét fejezte ki, hogy országa európai uniós integrációját nemcsak a már tagállam Horvátország, hanem a tagjelölt Szerbia is segíteni fogja.

Ezt megelőzően Vučić Bojko Boriszov bolgár miniszterelnökkel beszélgetett. Mindketten egyetértettek abban, hogy Koszovó ügyében megoszlik a véleményük, azt viszont mindketten aláhúzták, hogy a balkáni régió jövőjének záloga a béke és a stabilitás. Boriszov – Vučićhoz hasonlóan – aggódik amiatt, hogy Koszovóban az utóbbi hetekben ismét eluralkodtak az indulatok, ezért békés problémamegoldásra kérte a feleket. Az az érzése, hogy rossz dolgok fognak történni a Balkánon – jegyezte meg, azt viszont nem indokolta meg, hogy konkrétan mire gondol. A balkáni feszültségek kezelésének kulcsaként az uniós integrációt és a Berlini Folyamatot nevezte meg. Boriszov reméli, hogy a Koszovó függetlenségét el nem ismerő uniós államok tiltakozásának ellenére is teljes összetételben sikerül megtartani a május közepére tervezett Nyugat-Balkán–EU elnevezésű szófiai csúcstalálkozót. Ennek kapcsán Vučić röviden csak annyit jegyzett meg, hogy addig még több mint egy hónap van hátra, vagyis sok minden történhet.

TÖBB MINT 60 SZERBIAI VÁLLALAT

A szerbiai vállalatok – több mint hatvan – 900 négyzetméteren mutatják be termékeiket a következő néhány napban a mostari vásáron. Szerbiából elsősorban élelmiszeripari, gép-, ruha-, fém-, építő- és bútoripari vállalatok vesznek részt a vásáron, de az ország idegenforgalmi kínálatát is bemutatják a látogatóknak.

Marko Čadež, a Szerbiai Gazdasági Kamara elnöke szintén az együttműködésben látja a gazdasági siker kulcsát, és hiszi, hogy a szerbiai és boszniai vállalatok közösen jelenhetnek meg harmadik országok piacain.