2024. március 29., péntek

Tisztújítás Topolyán a VMSZ Ifjúsági Fórumában

Fremond Árpád, a VMSZ községi elnöke eheti sajtótájékoztatóján többek között beszámolt arról is, hogy a párt ifjúsági szervezete, élén Lovra Balázzsal – az Idegenforgalmi Szervezet munkatársával, az Origo Civil Szervezet alapítójával – új lendülettel veszi ki részét a községben zajló rendezvények szervezéséből.

Nemrégiben tisztújító közgyűlést tartott Topolyán a VMSZ Ifjúsági Fóruma. Az eseményen megjelent fiatalok egy tartalmas beszélgetést követően megválasztották az új elnököt és az elnökségi tagokat. A szervezet elnökének egyhangúlag a topolyai Lovra Balázst választották, aki eddig is aktívan részt vett Topolya Község programjainak szervezésében és az ott szerzett tudást szeretné a szervezetben is kamatoztatni, illetve szeretné képviselni a fiatalokat, a fiatalok érdekeit az önkormányzatban. Az ülésen megválasztásra került az új elnökség is, melynek tagjai: Kovács Viktor, Nagy Norbert, Csányi Szabrina, Vadóc Boglárka és Süli Szabolcs. A topolyai VMSZ Ifjúsági Fórum folytatni kívánja a megkezdett munkát, hisz nagyon fontos számukra a fiatalok érdekeinek képviselete, programok, rendezvények, képzések szervezése.