2024. március 29., péntek

Óbecse fókuszban

A Művelődési és Tájékoztatási Minisztérium ötmillió dinárral támogatja a Városi Színház termének a felújítását

Harmadik alkalommal hirdette meg a Művelődési és Tájékoztatási Minisztérium a Városok a fókuszban elnevezésű pályázatot. Az idei pályázatára 75 projektum érkezett be, ami 50 százalékkal több mint tavaly.

A polgármester azt ígéri: Néhány éven belül teljesen megújul a Városi Színház (Fotó: Fehér Rózsa)

A polgármester azt ígéri: Néhány éven belül teljesen megújul a Városi Színház (Fotó: Fehér Rózsa)

A Művelődési és Tájékoztatási Minisztérium 22 önkormányzatot támogat majd összesen 150 millió dinár értékben. A legtöbb pénzt – 33 millió dinárt – Niš nyerte, a vajdasági települések közül Zombor 8, Óbecse 5, Zenta és Ürög pedig egy-egymillió dinárt nyert.
A Városok a fókuszban programot 2016-ban indította a minisztérium a kultúra decentralizálásának és az önkormányzatok kulturális kapacitásainak az erősítése érdekében. Abban az évben Törökbecse lett a befutó, több mint 56 millió dináros támogatásban részesült, mellette öt további önkormányzat nyert a pályázaton. Tavaly tíz projektum között osztottak szét 140 millió dinárt.
Óbecse az idén első alkalommal jutott ily módon állami támogatáshoz: a Városi Színház termének a felújítására ötmillió dinárt nyert az önkormányzat, ehhez saját pénzeszközökből további félmillió dinárt kell majd hozzátenni a költségvetés módosítása után.
Dragan Tošić polgármester szerint az önkormányzat nem csak az infrastruktúra, a sport vagy az egészségügy fejlesztésére áldoz, de a kulturális intézményekről sem feledkezik meg: a Városi Színház termének a felújítása előtt az épület tetőszerkezetét is fel kell újítani, ami 1,6 millió dinárba kerül majd.
Zdravko Petrović, a Városi Színház igazgatójának elmondása szerint az infrastrukturális felújítást is magában foglaló teljes projektum értéke ugyan a megnyert összegnél jóval több (40 millió dinár) volt, de ötmillióból is jelentős beruházásokat tudnak majd végrehajtani: lecserélhetik a padlószőnyeget, a nézőtéri megvilágítást, a fabútorzatot, a függönyöket, új színpadvilágítást vásárolhatnak, helyrehozhatják a színpadot, és ha jut rá pénz, a mosdókat is felújítják. Az elmúlt negyven évben ez lesz a legnagyobb, jóformán az egyetlen felújítás az épületben, és a számítások szerint a szeptemberi évadkezdésig be is fejezik majd a munkálatokat.