A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozójának versenyprogramja a nagykikindaiak előadásával rajtolt csütörtökön este fél hétkor. Bár az előadás nem volt telt házas (valószínűleg ez annak tudható be, hogy március 17-én mutatták be a nagyérdeműnek telt ház előtt), nagy sikert aratott a nézők körében Székely Csaba Bányavirág c. drámája, Király Sándor rendezésében. Az előadást háromtagú zsűri értékelte. Az idei Találkozó szakmai zsűrije: Czajlik József, a Kassai Thália színház igazgatója, Lőrinc Tímea, a Zentai Magyar Kamaraszínház színésznője és Táborosi Margaréta rendező, színész-koreográfus, az újvidéki Művészeti Akadémia tanára.
Király Sándor, a Bányavirág c. előadás rendezője a zsűrizés előtt elmesélte röviden, hogyan született ez a produkció, és miként jött létre a jelenlegi formáció. Sándor hat évvel ezelőtt vette át a társulat vezetését mint amatőr rendező. A kezdetekben még húsz színésszel dolgozott, ám mivel időközben sokan külföldre költöztek, ezért a végére csak két-három amatőr színész maradt. Ekkor találta ki, hogy egyesíti Kisorosz színészcsapatát a nagykikindai amatőrökkel, hiszen Kisoroszon is működik egy ügyes amatőr színészgárda, amelynek a létszáma szintén fogyatkozik évről évre, ráadásul közel is van a két helység egymáshoz.
A zsűri szerint az előadás működött, volt mondanivalója, vitte a nézőt magával. Király Sándornak sikerült nagyot alkotnia, pedig Czajlik József elmondása szerint nagyon nehéz színészileg Székely Csaba-darabot játszani, mert erős benne a realista színjátszásra való igény, és közben az a kísértés is ott van a színészben, hogy legyen a játékban kis üde felszabadultság is, amiben a humor ki tud pattanni. A szöveg végig azzal játszik, hogy a szörnyűségeket felüti egy poénnal, és a színészek ezt szokták eltúlozni. Az az erénye a nagykikindai átdolgozásnak, hogy nem erőltették azt, hogy átlendüljünk a mélységeken, és nem sajnáltatják magukat a színészek. Amikor egy szereplő elkezdi sajnálni magát, akkor megbicsaklik, és átvált a darab egy hétköznapi történetté, egy pillanat alatt szappanoperává válik. Ennek a színészcsapatnak kilencvenkilenc százalékban sikerült az önsajnálatot elkerülnie, a saját életükre rálátó, a saját kicsinyességüket bevalló embereket mutattat be a színpadon. Ez dicséretes. Pedig elmondása szerint pont az amatőr színjátszók szokták elkövetni azt a hibát, hogy arra mennek rá, hogy minél szórakoztatóbb helyzeteket hozzanak létre, és a néző nevessen. Az is érezhető volt József szerint, hogy van egy belső fonala a darabnak, ami szerint haladnak a szereplők, a jelenetek egységet alkotnak. Az előadásban teregetőmadzagon lóg a látszatvalóság.
