2024. április 19., péntek
MAGYAR LABDARÚGÁS

Az élen a helyzet változatlan

A döntetlenek hétvégéjén egyedül a Paks tudott nyerni, és fellépett a dobogóra

Budapesti tudósítónktól

Könyves Norbert gólt lő a Honvéd elleni kupameccsen (Fotó: MTI)

Könyves Norbert gólt lő a Honvéd elleni kupameccsen (Fotó: MTI)

Egy hete elözönlötték a döntetlenek a labdarúgó OTP Bank Ligát, a 24. fordulóban ugyanis öt mérkőzés is pontosztozkodással ért véget. A múlt szombati játéknap nagy nyertese a Paks lett, amely egyedüliként három pontot szerzett (Mezőkövesden győzött 3:2-re úgy, hogy a 81. percig 3:0-ra vezetett), és fellépett a dobogóra.

Az eddig szenzációs formában futballozó Mezőkövesdet sikerült felülmúlnunk úgy, hogy megöltük a játékukat. Mellette nagyon jó futballt produkálva a támadójátékunk is eredményes volt. Teljesen megérdemelt a győzelmünk, ugyanakkor nem lehet így kiengedni a végére. Örülünk a győzelmünknek, de nem örülünk a két kapott gólnak. Magunkra húztuk a kövesdieket, amit ebben a kiegyenlített mezőnyben senkivel szemben sem engedhetünk magunknak” – nyilatkozta Csertői Aurél, a paksiak edzője.

A csapat így továbbra is veretlen 2018-ban, a sorozatot a hétvégén otthon lehet folytatni, az ellenfél a Debrecen lesz, amely sokáig őrizte harmadik helyét, de a tavaszi öt fordulóban mindössze két pontot szerzett (ikszelt a Puskás Akadémiával és a Haladással). A Paks mindig is esélyesnek számít otthon, a Debrecen viszont kicsit magára talált, a keddi magyarkupa-negyeddöntőn Könyves Norbert mesterhármasával 3:1-re verte a Honvédot, és bejutott a legjobb négy közé.

Nem hozott gólt a 223. derbi: az Újpest gól nélküli mérkőzést játszott hazai pályán a Ferencvárossal, és miután ugyanez az eredmény született a Puskás Akadémia–Videoton meccsen is, a helyzet az élen nem változott.

Az Újpest elleni első félidő nem úgy zajlott, ahogy szerettük volna. Rendkívül jó formában volt az ellenfél, de a második játékrészben kevésbé tudtak ránk nyomást gyakorolni, viszont mi sem szereztünk gólt. Elégedettnek kell lennünk a döntetlennel, egy erős Újpesttel játszottunk” – értékelt a Ferencváros honlapján a csapat szlovén védője, Miha Blažič.

Az FTC a következő fordulóban a Mezőkövesdet látja vendégül, amely remekül kezdte a tavaszt, mivel a Puskás Akadémia elleni 0:0 után az Újpestet (3:2), a Haladást (2:1) és a Debrecent (3:2) is legyőzte, legutóbb viszont kikapott a Pakstól.

A Mezőkövesd ellen sem számíthatunk egyszerű találkozóra, idegenben legutóbb nem volt könnyű kiharcolni a győzelmet. Egyértelműen a három pont a cél, hiszen otthon léphetünk pályára, és meg kell védenünk első helyünket a tabellán. Nem szabad őket lebecsülni, kemény találkozóra számítunk, ellenünk mindenki fokozott intenzitással játszik, 110 százalékot kell adnunk minden mérkőzésen, így természetesen most szombaton, a Mezőkövesd ellen is” – tekintett előre Blažič.

Az Újpest újabb nehéz feladat elé néz, Felcsúton a Videoton ellen kellene helytállnia. A fehérváriak nagyon bosszankodtak a 0:0-s döntetlen miatt, a válogatott védő, Fiola Attila úgy fogalmazott, hiába irányították a játékot, és szerettek volna futballozni, a Puskás Akadémia azzal nem sokat törődött. „A Ferencváros döntetlenjét nem sikerült kihasználnunk, amit nagyon sajnálok, nem került a saját kezünkbe a sorsunk, de az esélyek tekintetében tulajdonképpen minden változatlan maradt” – fogalmazott Fiola.

A Diósgyőr a Honvéddal játszott 1:1-et, a mérkőzés után a miskolciak edzője, Bódog Tamás rendkívül önkritikus volt. „Ennyit tudunk, szorgalmas és szürke csapatunk van, amelyik a kiesés ellen fog küzdeni” – mondta. Szombaton a Haladás következik, amely a Debrecen ellen ért el 1:1-es döntetlent. A címvédő Honvéd hazai pályán a sereghajtó Balmazújvárost fogadja, míg a Vasas újpesti albérletébe a tavasszal még nyeretlen Puskás Akadémia látogat.