2024. április 19., péntek

Még két nap

Sok választási levélcsomagot még nem vettek fel a polgárok a magyarországi külképviseleteken

Azok, akik részt vennének a magyarországi parlamenti választásokon és a szavazataikat levélben küldenék el a magyarországi Nemzeti Választási Irodába, április 7-én éjfélig adhatják le szavazataikat – mutatott rá Kovács Elvira parlamenti képviselő, a Vajdasági Magyar Szövetség belgrádi városi szervezetében megtartott csütörtöki lakossági fórumon.

Fotó: Miklós Hajnalka

Fotó: Miklós Hajnalka

Hozzátette, azoknak akik postai úton szeretnék továbbítani a válaszborítékot arra is oda kell figyelniük, hogy a pravoszláv húsvét miatt a postahivatalok nem dolgoznak, így biztosabb, ha választóborítékukat valamelyik külképviseleten, a belgrádi nagykövetségen, vagy a szabadkai konzulátuson adják át.
– Ha már 2010-től megadatott a lehetőség, hogy kettős állampolgárok lehetünk és szavazati jogunk is van, élnünk kell ezzel. Mindössze néhány nap választ el bennünket április 8-ától, és a nagykövetségről, illetve a szabadkai konzulátusról jelezték, hogy még mindig van olyan boríték, amit nem vettek fel. Vagyis ha most valaki azon idegeskedik, hogy miért nem érkezett még meg a postás, lehet, hogy a levélcsomag a konzulátuson várja. Biztos elfelejtette, hogy néhány évvel ezelőtt, vagy amikor legutóbb regisztrált, a külképviseletre kérte a borítékot, ezt az adatot pedig nem módosíttatta – mutatott rá Kovács Elvira, arra buzdítva azokat, akik még nem szavaztak, hogy érdeklődjenek a konzulátuson vagy a nagykövetségen.
– Ha valaki rendelkezik magyarországi címmel, akkor arra kérjük, hogy vasárnap menjen el az ottani címre és szavazzon. Közülük voltak, akik kérték, hogy a külképviseleten szavazhassanak, nekik is vasárnap kell szavazniuk, az adott külképviseleten. Ők kétszer is ikszelnek majd, vagyis nemcsak egy listára szavaznak, hanem a választói körzetükhöz tartozó egyéni jelöltre is leadhatják a szavazatukat – hangsúlyozta.
Annak kapcsán, hogy a Nemzeti Választási Iroda megkezdte a beérkezett borítékok ellenőrzését, a VMSZ parlamenti képviselője rámutatott arra, hogy miután egyelőre csak az adatlapokat ellenőrzik, már most lehet tudni, hogy sokkal több érvényes szavazat van, mint korábban. Vagyis az adatlapokat helyesen töltötték ki a választópolgárok. A korábbi években 15 százalékos volt az érvénytelen szavazatok aránya, s ezt kívánta a VMSZ elkerülni, aktivisták igyekeztek segíteni az adatlapok kitöltésében.
– Jelentősen nagyobb az érdeklődés a szavazás iránt, mint legutóbb. Ezt bizonyítja az is, hogy a Nemzeti Választási Iroda alig tudta feldolgozni az utolsó pillanatig az újonnan regisztráltakat, mert Vajdaságban a korábbi 30 ezer helyett most 70 ezren regisztráltak, vagyis kérték, hogy élhessenek a szavazati jogukkal, de Erdélyben is többen vannak. Jelenleg 360 ezer körül van a regisztráltak száma, és többségük szavazni is fog, reményeink szerint a FIDESZ–KDNP-re – hangsúlyozta Kovács Elvira.
A választások mellett Kovács Elvira beszélt a parlament munkájáról, az európai uniós törekvésekről és Szerbia nemzetközi megítéléséről.