2024. április 19., péntek

Cáfol a TAFE európai igazgatója

Kamal Ahuja, az indiai TAFE európai piacokkal megbízott igazgatójának helyettese cáfolta Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter minapi kijelentését, mely szerint a belgrádi IMT traktorgyár új tulajdonosa „a vásárlásra vonatkozó szándéklevélben 800 új munkahelyet ígért”.

„Ilyet biztosan nem említettem, de nem szeretnék itt most Nedimović úr nevében beszélni. Hadd mondjak valamit, ami önöknek irányadó lehet: Mi Indiában, a legkorszerűbb gyárunkban 60 ezer traktort gyártunk 800-nál jóval kevesebb emberrel” – mondta Ahuja az Insajder portálnak adott interjúban. Mint fogalmazott, ha a munkahelyek számáról van szó, fontos figyelembe venni mind a közvetlenül, mind pedig a közvetetten, kooperánsokon keresztül foglalkoztatottakat.

„Évről évre növekedni fog a munkások száma, de mi a legkorszerűbb gyártási módszereket alkalmazzuk, ezek pedig drasztikusan különböznek a 20 évvel ezelőttiektől. Akkor még sokkal több emberre volt szükség” – hangsúlyozta Ahuja.

Bejelentette, hogy hamarosan bemutatják a TAFE 42 új traktormodellt, melyet az IMT 539 modell alapján gyártottak.

„Itt van pl. az IMT 539. Ez újdonság lesz itt. Egy egyszerű traktor komolyabb elektronika nélkül, de a termelők nagyon szeretik, mert rendkívül megbízható. Csakhogy a motorja nagyon elavult. A vásáron most először mutatjuk majd meg az EURO 3 motorral ellátott IMT 539-est” – mondta Ahuja.