2024. április 19., péntek

Félmillióan éhkoppon

A statisztikai hivatal minden hónapban precízen kimutatja, hogy a korábbi időszakban hány dinár volt a nettó kereset az egész Szerbia területén egyes ágazatokban, az állami és az önkormányzati szervekben…

Januárban például, szem előtt tartva, hogy az év elejéről és nem az év utolsó hónapjáról van szó, amikor éves osztalékkal vagy különféle bónuszokkal jutalmazzák a dolgozók egy részét, első ízben lépte át a nettó keresetek összege a lélektani ötvenezer dináros határt. Ezt a körülményt a politikai csúcs igyekszik is alaposan kihasználni, hiszen – elvileg – folyamatos életszínvonal-emelkedésről lehet beszélni.

A hozzá nem értő átlagemberek azonban nem tudhatják, hogy erre az eredményre milyen mértékben hatott az a körülmény, hogy a statisztikai hivatal új elszámolási módot alkalmazott. Nevezetesen azt, hogy nem a kifizetett, hanem az elszámolt béreket vette a kimutatás alapjául. Pedig ez nem nevezhető lényegtelen körülménynek, mivel a vállalatokban, vállalkozóknál ugyan elszámolhatják, hogy kinek mennyi fizetés jár(t volna) a januári hónapra, ha az érintettek esetleg nem kapták kézhez a pénzüket. Márpedig a gyakorlatban ez akár azt is jelentheti, hogy nem kaptak semmit.

A statisztikai adatoknál maradva azonban szembetűnő, hogy még mindig (és ki tudja meddig) érdemesebb dolgozni az állami szektorban és a közvállalatokban, mint a „közvetlen termelésben”. Az előbbiek ugyanis átlagban 56.585 dinár fizetést vihettek haza, a gazdaságban dolgozók viszont 10 000 dinárral kevesebbet. Ezen belül is az állami tulajdonban levő közvállalatok a keresetek szempontjából igencsak eltávolodtak az ország átlagától, hiszen több mint 71 000 dinár jutott nekik. A köztársasági és a tartományi szervekben körmölő irodisták sem panaszkodhatnak a maguk 62 000 dináros fizetésével, községi szinten azonban „csak” 48 000 dinár volt az átlagbér.

Az állami irodistákkal ellentétben az egészségügyben és a szociális védelemben dolgozók kénytelenek voltak megelégedni az 51 000 dináros átlaggal. Ezen adatok ismeretében érthetőbbé válik a fokozódó orvos- és nővérhiány, valamint az a tény, hogy az egészségügyi szakemberek magánrendelőkben igyekeznek pótolni azt, amit joggal elvárhatnának az államtól.

Talán még emlékszik valaki arra az időszakra, amikor az azóta csődbe ment JAT pilótái azért léptek sztrájkba, mert kevesellték a fizetésüket. Nos, a legújabb adatok szerint a légi közlekedésben dolgozók igazán nem panaszkodhatnak, hiszen januárban átlagban 133 ezer dinárt vihettek haza. Őket követik a bányászok, akiktől talán nincs is ember, aki sajnálná a havi 122 ezer dinárt, hiszen több száz, olykor ezer méterrel a föld alatt dolgozni nem nevezhető úrnapi körmenetnek.

Jócskán vannak azonban a bőven vagy szolidan megfizetettek ellentáborában is. A gazdasági vállalatokban 52 ezer dinár volt a fizetés, viszont külön és sajnálatra méltó csoportot képeznek azok az emberek, akik magánvállalkozóknál találtak maguknak munkahelyet. Nem kis létszámúak, hiszen csaknem félmillióan vannak, és a januári keresetük alig 27 300 dinár. Ennyi pénzből egy család aligha képes megélni, s ezt akár az államelnök is tudhatja, aki néhány évvel ezelőtt huszonkilenc politikustársával együtt vállalta, hogy egy hónapig egy akkori szerbiai átlagkeresetből fog élni, természetesen a családjával együtt. Tizennyolc nap után azonban feladta, azzal az indignálódó megjegyzéssel, hogy „ez nem embernek való élet”. Pedig azóta is sokan kénytelenek elviselni ezt, vagy a még inkább „nem embernek való életet”.

Mint például az az ötszázezer család, amelynek a mindennapi létét akár éhkoppnak is nevezhetjük.